Témaindító hozzászólás
|
2012.01.28. 14:21 - |
|
[214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
Elkezdtem kaparászni a padlót, mivel nem akartam hozzászólni ezért nem kértem papírt, oda írtam le a földre a felsőm cipzárjának a segítségével a bankszámla számom és az ahhoz tartozó kódot. Így bármikor elveheti az összes pénzem, gondoltam innentől már mindegy megkockáztatom vagy megöl ezután vagy életben hagy ez rajta áll. Mikor végeztem a karcolgatással újra beköltöztem a kis sötét zugomba. A szekrénybe és magamra zártam, hogy ne tudjon elverni amiért a padlót tettem tönkre. |
Miután végeztem én is elmosogattam a tányérokat majd a nappaliba lépve értetlenül néztem a kifelé bámuló srácot. Olyan mint egy macska... bámul kifele. Csak a macska akkor bámul kifele ha pisálnia kell.. neki nemhinném hogy most azt kéne.- Mit nézel?-kérdeztem de nemjött válasz. Fazsa.. most úgy betojt hogy összeragasztom a száját hogy megse nyikkan. Hát jó ha nem hát nem... nekem annál jobb akkor bámuljon csak kifelé, én ugyan ki nem engedem....még akkor sem ha pisálni akell.. használja csak a mosdót, mindt minden rendes ember... tuti hogy megint bagózhatnékja van, de nem! Nem ! Nem kap cigit! |
Sóhajtottam én is egyidejűleg a fiúval és elkezdtem lassan megenni a készített ételt. Meglepő, de nem éreztem olyan rossznak, mint amilyenre ettől a sráctól számítottam. Miután végeztem, odamentem a konyhába és elmosogattam a részemet. ~remélem egy idő után megunja a csöndet és hagy beszélni vagy csinálni valamit, mert komolyan öngyilkos leszek miatta~ gondoltam magamba mérgelődve és levágtam magam az erkély ajtaja elé lehasaltam és azt figyeltem mintha valami csodaország bejárata lenne. ~aludjon és akkor végre énekelhetek~ |
-Ne turkáld! Egyél- Förmedek rá. nem azért főztem neki hogy most szét barmolja és még meg se egye.- Ne gyerekeskedj ! Edd meg ami a tányérodon van. Utána felőlem előadhatod a mártír halálát... nem érdekel a műsorod...- sóhajtok föl. Jó valamilyen szinten érdekel, hiszen ha nem érdekelne, nem akarnám tömni. De basszus, ha nem eszik én fogom lenyomni a torkán annyi szent! |
Leültem Axellal szembe és csak piszkáltam a kaját és azon gondolkoztam hogy majd megvárom amíg elalszik és akkor majd énekelek. ~de lehet hogy meghall hogy ha énekelek...van itt egyáltalán valami erkély...vagy tető?~ kezdtem el agyalni mert nem igen láttam hogy milyen házba vagyok és nem is érdekelt úgy igazából. De most már egyre inkább foglalkoztat hogy hol tudok csinálni valamit amit szeretek. |
Kinyitom az ajtót és karjára kulcsolva ujjaimat szelíden de határozottan kihúzom onnan.- Nah, ne fossál! Gyere, enned kell valamit!- mondom komolyan magam után vezetve a megnémult fiút. Talán nagyon megijesztettem őt azzal a ragasztóval, de végre már nem pofázik vissza.
Lenyomyom a székbe majd a kezébe adom a villát is és elétolom a kaját hogy egyen. Én szembe ülök le vele és kezdek el eszegetni, de közben végig őt figyelem. |
Mikor ingerültem hangnembe vált át Axel kinyitottam a zárat a szekrényen, de nem nyitottam ki az ajtót. Továbbra is csöndesen kuksoltam a sötétben, ha akar úgyis kiszed vagy ki tép onnan. És belémtömi a kaját, mikor nincs semmi kedvem enni, hiába mond nekem ellent a gyomrom. Jelenleg így hogy nem énekelhetek nem cigizhetek, elment az életkedvem. Mindent elvesz tőlem amit szeretek, mindent megtilt. Rohadjon meg...inkább éhen halok... |
-Tudom hoyg bent vagy! Nyisd már ki! Ne akard hogy én szedjelen ki onnan! Légy jó fiú és gyere ki szépen.-Hívom már kicsit ingerültebben, mert baromira frusztrál hogy nem jön ki. Mi az hogy nem jön ki ha én hívom.
Ujjamat a szekrényre fektetve kezdem kaparászni a fa lapot. -Gyere ki!- koppantok kettőt majd újra kaparni kezdem a bútort |
Mivel csendre lettem utasítva, nem szólaltam meg még akkor se mikor hozzám beszélt, csak kuporogtam odabent a sötétbe. Még ha arra is kér akkor se megyek ki, éhezem és nem szólalok meg. Ha betöri a szekrényt akkor a saját cuccát teszi tönkre, akkor meg elég ostoba.
~elég nyugodtnak hallatszik, de aztán ki tudja a végén rámveti magát és tényleg összeragaszt vagy ki tudja...~ gondoltam magamba és felhúztam a lábaimat ezzel kicsit zajt csapva, mert a fejem is bevertem ügyesen. Úgy tűnhet mintha ki akarnék menni, de eszem ágába sincs. |
Nem bírom tovább, elkezdem keresni a kölyköt.- Hé! Vakarcs... gyere már elő... nem célom az éheztetés. Kiszúrom aszekrényt és bekipogok az ajtaján.- Hahó! Tudom hogy bent vagy.. gyere ki, készítettem vacsorát!- mondom még higgadtan, viszonylag kedvesen |
Már korgott a hasam eléggé hangosan, de nem akartam kikelni a szekrényből, hiába csinál finom kajákat Axel. Én is finomakat tudnék csinálni. Durcáskodtam továbbra is a sötétbe és nem szándékoztam kijönni a kedves kis kuckómból még akkor se ha kajával csábít. Inkább halok éhen mintsem hogy a szemébe nézzek újra. -Rohadj meg hogy szép szemeit vannak...-morogtam bár rögtön a számra tapasztottam a kezem és reméltem hogy nem hallotta meg a fiú amit mondtam. |
Sok idő telt el, ő meg nemjött ki enni. Már elmult dél, sőt szinte már az este kopogtatott az ajtóban. Épp a vacsorát sütögettem. Ham and egg-set készítek. A bacon épp most sül finom ropogósra a zsírban pöfékelő tojások mellett. Remélem ennek a kajánaka z illata kiszedi a gyereket a zugából, mert azért megkéne már etetnem. |
Hallottam hogy valamit ügyköd, de nem igazán érdekelt. Talán gyerekkoromba bújhattam utoljára a szekrénybe, de nem zavart itt csendes és senki se zargat és én se zargatom őt. Bár nem szívesen törődtem bele, de sajnos ezt kell tennem. Azt hiszem itt fogok lakni a szekrénybe, ha kell neki valami majd kidobálom. De legalább akkor nem nyúz engem többet, hacsak be nem töri a szekrényajtót. Legszívesebben elkezdtem volna dúdolni, de az nem tartozik sajnos a csendhez. |
Hagyom, hadd szaladjon, hiszen úgy tünt felfogta hogy itt most nem ő körülötte forog majd a világ, és nem az lessz amit ő akar. Hallom hoyg csapódik a szekrény. Felőlem? Ha mumust akar játszani, csak tessék, játszon!
Bevetem magam a konyhába és elkezdek főzni. Lefőzök egy nagy adag rízst amit egy kevés sáfránnyal színezek és ízesítek. neki is kitettem egy adagot ha kérne, bár nem érdekel igazán ha nem eszik. Mondjuk nemrég tömte magába azt a tortát szóval nemhinném hogy éhezne. Bekapcsolom a tv-t és elkezdem nézni kedvenc szappanoperámat, miközben zabálom a kajámat. |
~elmehetsz a tudod hova, de komolyan...~ gondoltam magamba, legszívesebben visszavágtam volna valamit, de nem hiányzik hogy összeragassza a szám~Nem a viasztestek nevű horrorfilm egyik szereplője vagyok a fenébe is. Az még oké ha kikötöz vagy elver, de hogy ragasszon~ mérgelődtem magamba és lassan szemem visszaváltott eredeti színeibe. Felültem a kanapén először aztán felkeltem és egyenesen bevágtam magam a hálóban lévő szekrénybe, most magányra vágytam. Egyedül akartam depizni, ha már semmit nem tudok csinálni. Se cigi, se beszéd, se éneklés, se semmi. Be fogok kattanni teljesen ha nem tudom levezetni a fölös energiáim. Hiába van sétálhatnékom, bezártam magam a szekrénybe hogy visszafogjam magam, mielőtt tényleg összeragassza a szám, aztán a végén ki tudja belőlem is viaszfigurát farag azt meg nem akarom. |
-Jó, ha csöndbe maradok nem ragasztod be a szám? Tényleg csöndbe maradok, csak vidd innen azt a cuccot...
-Csönben maradsz?Tényleg csöndben maradsz?!- kérdezem tőle csúfondáros, fölényeskedő hanglejtésben. Élvezem hogy most érzem rajta a félelmet. Erősnek mutatja magát a kölyök de ő sem sebezhetetlen.A válasz kicsikarása végett közelítek a ragasztóval, és gyönyörű hangocskáján azonnal jön is a válasz a kérdésemre.
-Csöndben maradok!- megállok a mozdulatban, majd felegyenesedek rajta és lenézek rá, akárcsak a mindenható, ki sorsa felől ítélkezik.
-Ha még egyszer, megrúgsz, megharapsz, megütsz az ágyékomnál, felbaszlak a pultra, és kiheréllek. Világos?! Még egyszer visszapofázol, összeragasztom a szádat! Tanuld meg hol van a helyed!- vicsorgom lenézve rá szigorúan |
-Szakadt ketté...eressz el...nehogy be merd ragasztani a számat...megérdemelted a rugást...hogy gondolod hogy beragasztod a szám? Akkor is ugyanúgy tudok hümmögni mint megkötött szájjal szal nem csinálnál új dolgot...úgyhogy eressz el...-próbáltam kiszabadulni. Karmoltam a lábaimmal is rugdaltam ahogy tudtam és mozogtam össze vissza nehogy eltalálja a számat. ~cheh nincs más mód mint behódolni neki mi? Nem akarom hogy tönkretegye a számat...~ gondoltam magamba, miközben gyilkos tekintettel néztem a fiúra, amitől az eddigi világoszöld szemem nagyon is átment sötét árnyalatba és nem csak a hajamtól vetődött árnyék miatt.
-Jó, ha csöndbe maradok nem ragasztod be a szám? Tényleg csöndbe maradok, csak vidd innen azt a cuccot... |
-Ugyan be nem ragasztod a számat...-Ohh! Dehogy nem te kis féreg! Úgy beragasztom hogy többet kisem tudod majd nyitni!Közelebb mászik, mintha csak kérné hoyg ragasszam össze, de ekkor lendül a lába, amit képtelenség kivédeni. Tökön rúgott. Visítva üvöltök fel fájdalmamba térdre borulva, a vakarcs ezt kihasználva már kivágtatott a nappaliba. Gondolom menedéket keres. Jól teszi, mert megölöm! Megölöm, amint felbírok állni.
Mély levegőket veszek, és nagynehezen felemelkedem a földről ahova hanyatlottam a kíntól. Ágyékomba bizseregve nyilal a kín, írtózatosan megrúgott. Nekilódulok, mint egy őrült oroszlán.A kanapé túloldalán ácsorog. Azthiszi megvédi...che!
-Te kis szarházi, ezt baszottul megbánod!- üvöltöm és nekiszaladok, azthiszi kikerülöm a kanapét, de heyette átugrok fölötte mint egy akadályon. Puhán érkezem a párnás ülőalkalmatosságra és máris szökkenek felé. Annyi ideje van hogy tegyen pár tétova lépést hátra. Majdnem elesik az üvegasztalban, de még épp időben elkapom és megragadom a felsőjét. A margomban lévő anyagon csavarok egyet hoyg szoruljon a nyakánál a ruha. Hátrarátva nyomom le a kanapéra, és lábamat átlendítve vékony testén helyezek derekára súlyt hoyg netudjon lelökni magáról de közben már ficánkoló fejét igyekszem levadászni, rögzítés céljából. Elhallgattatom jó időre, ha végre sikerül lefognom a fejét. Persze az sem segít hogy karmol is a kis dög, de ez most nem igen érdekel. Összeragasztom a száját, csak azért is! Tanulja meg hol a helye! |
-Ugyan be nem ragasztod a számat...-morogtam a fiúra, bár nem csúsztam hátrább inkább közelebb az ágy széléhez és amint jó távolságba volt tőlem Axel. Egy erős lendítéssel megrugtam őt, egyenesen a gyengepontjánál. Az időt kihasználtam és a nappaliba menekültem a kanapéhoz így az áll majd közénk ha épp támadni akarna. Körülbelül úgy érzem magam mintha fogócskáznék valakivel. Csak most a gyönyörű szám élete a tét.
-Méghogy beragasztani, hozzá nem érsz a számhoz...-motyogtam magam elé mert tudtam hogy nem fogja hallani Axel amit mondok |
-Összevarrom a szádat! Vagy mégse, mert az macerás.... inkább hozok pillanatragasztót.- vicsorgom magam elé majd durván rávágom az ágyra, és tényleg a fiókomban kezdek turkálni ragasztóért. Roadjon meg! Azt hiszi nemtudom megtenni?! Oh, dehogynem! Csak a száját tapasztom be, biztos sokkal kellemesebb lessz ha már nem tud pofázni. Az meg nem érdekel hoyg hízeleg. Tudom hoyg szép szemem van, már régóta tudom, szoktam tükörbenézni.
Megvan! Kezemben a tubus ragasztóval indulok meg a srác felé, hogy most végetvessünk a hülye játékának. |
[214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|