|
Témaindító hozzászólás
|
2012.01.23. 21:42 - |
 |
[43-24] [23-4] [3-1]
Végül azért csak meghallgat, és legnagyobb megelégedésemre még úgy is csinál, ahogy akarom. Mondjuk ez csak a látszat, abban biztos vagyok. Most eljátssza a szentfiút, aztán amint hátat fordítok, megpróbál majd megölni. Nagyot sóhajtok, majd ránézek. A kölyök szabadulni próbál, de nem igazán sikerül neki. Végül azonban megkér, hogy engedjem el.
Én pedig elengedem, és rögtön hátrálok egy kicsit, hogy ne legyek benne a személyes terébe, amit annyira óvni akar.
- Ha normálisan viselkedsz és tudod, hol a helyed, nem lesz baj - teszem az egyik kezemet a csípőmre, a másikkal pedig nyugodtan a hajamba túrok. A hangom kicsit untatott, mert úgy is érzem magam.
- most pedig imádkozni fogok egy órát, tehát próbálj viselkedni, mert ha abba kell hagynom az imámat, legközelebb a te álkapcsoddal fogok még tátogtatni is mellé. Tudod, mint a 'Lenni vagy nem lenni?'_féle filozofáláshoz használt koponyával szokás. |
Majdnem meglenne, de visszaránt! Francba. Lemondóan felmorranok, és maradok nyugton, mivel ez már nem játék, elszalasztottam a nyakát is, semmilyen fegyverem nincs ellene. Vesztettem.Mellesleg kellemetlen a póz is. Kényelmetlen és kiszolgáltatottá tesz.
- Még egy ilyen, és nem fogod zsebretenni, amit tőlem kapsz, cicabogár... Először is, én vagyok a főnök. Ha azt mondom, hogy kussolsz, befogod. Ha azt, hogy takarodj, akkor elhúzod a kerek segged. Értve?-Rántok egyet a kezeimen, hátha most sikerül kiszabadulni de erősen tart. Elég hosszú ideig váratom a válasszal mivel nehezen adom meg magamat, eddig még sosem foldult elő , most mégis rákényszerülök.
-Igen...-mondom neki halkan de tisztán érthetően, megadva magamat, bár csak látszatra.Ennyivel nemfog elintézni, csak mert egyszer sikerült leszorítania!
Álmodban úgyis megfolytalak te szemét!Szétszedlek! Nekem nincs főnököm! Én nem tartozom senkihez, senki alá ! Senkié sem vagyok, és nem is leszek!
-Lennél oly kedves hogy leveszed végre a mocskos mancsodat rólam?-kérdezem halkan mivelmég mindíg unyanúgy a falnak szorongatva tart. Egy próbát megér, hátha ettől elenged.Mindegy hogy hogy csak az érintésétől szabadulni akarok.
|
Trükkös egy kölyök, nem tagadom. Úgy tesz, mint aki hallgatna, de mégis szervezkedik. Tényleg pont olyan, mint egy sarokba szorított állat, aki emgmar, ha megteheti, mert elég közel mész hozá. És irónikus avagy sem, de a szó szoros értelmében mar. Harap. Vagyis szeretne, de szerencsére időben kiszúrom, így a szabad kezemmel, amivel nem fogom a csuklóit, egyszerűen a hajába kapok, és a fejét hátrafeszítenm, hogy a lehető legtávolabb legyenek tőlem az éles fogacskái. Nem hiányzik, hogy a fél nyakamat kiharapja...
- Még egy ilyen, és nem fogod zsebretenni, amit tőlem kapsz, cicabogár... - morogtam, de nem túl irritáltan. Ha megharapott volna, na, akkor irritált lennék, de most egész jó passzban vagyok. Sok kell még ahhoz, hogy kihozzon a sodromból...
- Először is, én vagyok a főnök. Ha azt mondom, hogy kussolsz, befogod. Ha azt, hogy takarodj, akkor elhúzod a kerek segged. Értve? |
- No lám, megvaaaaagy - Anyád! Nemlesz majd ekkora a pofád ha leoperálom a fejedről a füledet!
Még közelebb hajol, túl közel is. Zavar azérintése mocorogni kezdek a szorításban. Kellemetlenül, veszélyben érzem magam. Nem azért mert ő ér hozzám, hanem mert hozzámér. Gyűlölöm az érintést.A lehellete csiklandozza az arcom, de egyben kiráz tőle a hideg. Soha senki nem volt még ilyen közel az arcomhoz.
- Most pedig elmondom, amiket tudnod kell. Bólints egy kicsit azzal a kis fejeddel, ha megértetted, jó?- Flegmán bámulok vissza rá, majd úgy teszek mintha bólintanék nagyon lassan, de amint lebillentem a fejem, már kicsit el is fordítottam arcomat tőle oldaltosan és azzal a lendülettel marok rá a dög nyakára.Igen, harapok, mert máshogy nemtudom védeni magam. Mindenki azzal kűzd amivel tud. Ezt szinte biztos hogy nemtudja kivédeni,hacsak nem elég gyors a reflexe és el nem húzódik hirtelenjében, mivel túl közel hajolt hozzám, és ilyenkor ritkán vétek célt.Igyekszem sérülést okozni rajta hogy elengedjen és akkor ellökhessem magamtól. |
Sikeresen elkaptam, bár ahogy rá nézek, ez neki nem túlzottan tetszik. Még ordít is egyet, bár... ezt nyugodtan hanyagolhatta volna, mert így sem fogom elengedni, inkább csak erősebbre veszem a szorításomat. Továbbá sziszeg, mozgolódik, de csak nem sikerül neki kiszabadulnia. Hát, nem is az a célom, hogy csak úgy meglóghasson, ha már így elkaptam.
- No lám, megvaaaaagy - búgom egy elégedett mosoly keretében a kölyöknek. Még közelebb hajolok hozzá, olyan közel, hogy a szám az övétől csak miliméterekre van, és érzem magam a lélegzetét. - Most pedig elmondom, amiket tudnod kell. Bólints egy kicsit azzal a kis fejeddel, ha megértetted, jó?
A hangom nyugodt, szinte már túlzottan is, bár most egy kis kedvességet csempésztem bele. De csak olyan veszélyesebbet, hogy veszéylesnek hasson. Közben az arcomon még mindig ott van az a halvány kis mosoly, miközben a tekintetemet mélyen az övébe fúrom. |
Gyorsan mozog, és úgy hogy ne tudjak elslisszolni. Francba! Túl közel lopakodott hozzám és nem hülye, rögtön a lábamat blokkolja. Alacsonyabb vagyok nála, nembírok se a szemére se a hajára támadni, mert nem érem el, létrát meg nem mellékeltek hozzá.
A kezem után kap persze próbálom lerázni, ellökni, de rohadjon meg ez a viziló mozdíthatatlan. Mikor hozzáér mintkét kezemhez felkiálltok, hátha ettől elenged. Volt már olyan aki megijedt ilyenkor hogy mi a franc bajom van, és lazított a fogáson amit kihasználhattam, de ő nála ez sem válik be.
Próbálok szabadulni a szorításból, nagyon irritál a mocskos érintése
-Eresssz! -sziszegem eléggé kikelve magamból mert most rendesen felhúzott. Mikor közelebb hajol az arcomhoz leállok és gyülölködve pillantok vissza rá.
Nah gyere te tetü! Hajolj csak közeleb.. leharapom a te füledet is... !Lefejelni nincs kedvem, abban nem vagyok erős, csak magamat ütném ki. Így várok hogy ide hajoljon, egész közel. A kezem már remeg... annyira friusztrál hogy érzem az ujjait a bőrömön hogy szétvet az ideg. Nehéz gondolkodnim ilyen körülmények között |
Kis dög. Komolyan mondom, alig várom, hogy eljussunk addig, hogy már a haláláért rimánkodik. Hogy csak sír, mint egy gyámoltalan kétéves, bepisil félelmében és beszélni sem tud a rettegéstől. Talán a szeméből kiolvasható tömény rémülettől könnyebben átlökhetném a túlvilágra. Úgysem véletlenül lökték be ide, ebben biztos vagyok.
Ó, most veszem csak észre, hogy lassan kezd is véget érni a játékunk, mert a háta már a cellánk rácsaiba nyomódik. Nekem elég ennyi is, sőt, bőőőőőven is elég. Eddig úgyis finom voltam, kedves meg minden, ideje lenne megtanítani ennek a kis görcsnek, hogy ki az Angyal a cellában. Hát, balszerencséjére nem ő.
Egyetlen hirtelen szökelléssel előtte termek tehát, és félig oldara fordulva még jobban a falhoz nyomom. A felsőtestem előrefelé néz, de a lábaimat oldara fodítom, és míg az egyikkel támaszkodok a földön, addig a másikat keresztbe téve az ő lábaihoz nyomom, hogy ne tudja őket használni. A kezeimmel el akarom kapni az övéit, és ha sikerül, akkor a feje fölé nyomom őket, a fejemet meg közel dugom az övéhez. Így egyedül azzal tudna bármit elérni, ha lefejelne, de mivel kemény fejem van, az sem zavarna túlzottan. Ha viszont sikertelen volt a támadásszerűm, akkor csak egy huncut mosollyal újra kicsit távolabb lépek tőle, olyan ráérősen és nyugodtan. |
Végre látok egy kis érzelmet rajta ezen ravaszkásan elmosolyodom de csak egy , che, csúszik ki a számon. Istenbuzi, frankó! Legszívesebben most elküldeném oda hogy csinálja azt az imádott személlyel de nemteszem, mert hiába húztam fel, még a többiekhez képest most is teljesen nyugodt
-Téged nyugtatóznak basszus?-csúszik ki a számon a kérdés. Tuti hogy kap valami fasza kis lónyugtatót és azért olyan mint egy óriás zombi, vagy... valóban ilyen higgadtan tud kezelni mindent? Mert ha igen, akkor nekem tényleg végem. Ha nincs indulat, nemtudok káoszt kelteni, elvette tőlem az utolsó fegyveremet is ebben a rohadt börtönben.
Éppen ezért sem hergelem tovább, csak próbálom távoltartani magamtól, csak az a gáz hogy itt van a hátam mögött ez a buzi rács, és tőle asszem gyors mozdulatot nem várhatok....kikell találnom valamit nagyon gyorsan! |
Ez a kölyök ostobább, mint gondoltam. Vagy inkább... trükközik. Az is lehetne, hogy mindaz, amit elárult, hazugság volt, de a tekintete... láttam rajta azt a fajta önelégültséget és büszkeséget, amit a tények elmesélése okoz neki. Szinte már-már világít attól, hogy az ő nagy meséjét előadja. A legszomorúbb az egészben azonban az, hogy mindenzt büszkén vállalja, szinte mintegy trófeát mutogatja.
Mikor viszont Istent és az ő elmebetegségét egy lapon meri említeni, azzal kihúzza a gyufát.
- Látod a nyakamban lógó keresztet? - mutatok a felsőtestemre, pontosabban a nyakamról aláfüggő keresztre teljes nyugalommal. - Ha még egyszer ki mered ejteni a mocskos száddal a nevét, ezzel a tompa felülettel foglak olyan kis zarabokra szétcincálni, hogy lapáttal fognak összesöpörni.
Gyűlölöm őket. A sok undorító, beteg ember. Nem is értem, engem miért dugtak be ide. Azt hiszik, hogy én is olyan vagyok, mitn ezek a férgek itt? Hogy a saját perverzitásom kiélése miatt ölök? Hát marhára nem. Miattuk, ezek miatt a gyarló, ostoba emberek miatt. Hogy ha a kezeim által meghalnak... a Mennybe juthassanak. Erre az ilyen,. hozzá hasonló mocsadékkal hisznek hasonlónak? |
Ezen a feltételezésen nevetnem kell. Ritkán nevetek, de ez szórakoztat.Kihúzom magamat és kifejezetten sátáni módon eléggé eleszősen elvigyorodom.
-A máj. 16.-ai 7. 30 as gyorsovaton történt incidensről hallottál?-kérdezem higgadtan de folyamatosan hátrép lépdelve tőle míg meg nem fogja hátamat a rács.-Két állomás között, lemészároltam több mint 70 embert. Felnőttet, időset...gyereket..-mesélem neki mesterművem, mert ez az volt. Ennyi embert mindössze pár óra leforgása alatt kibelezni, nem kis mutatvány. Mondjuk nemvolt túl nehéz. Itt most az a baj, hogy nincs semmi fegyverem.- A kormány nemkért vissza ezért ide zártak...- vonom a vállamat. Pár részletet nem kötök az orrára, hiszen mégis mi köze neki ehhez?!
-Szóval ne szórakozz velem, mert én nem egy balesetből elkövetett emberölés miatt csücsülök a hűvösön, mint te.Lecsukatásod előtt,valószínű a pánikrohamaid meg istenhez való könyörgésed is voltak nemde? Mint a többinek...isten megbocsát! Lószart! Isten élvezi a vérengzést,miért ne tenné, hiszen műsor van, és ezért sem fog segíteni sem rajtad, sem a többi hozzád hasonlón.-Morgom legyintbve kezemmel a végén
Ki akarom csalogatni a páncéljából. Biztos hogy nem amiatt csukták le amit elmondtam az imént, látom a szemén hogy tudatosan ölt....még az is lehet hogy élvezetből tette, ahogy én is. Viszont, nemtudom mennyire veszélyes és ez zavar. Semmire nem reagál, se arra ha támadok, se arra ha menekülök, üvöltök, vagy éppen szidom. Ha most ezen felmorranna, és rámmozdulna, könnyedén kitudnám cselezni és támadhatnék, de ezzel a csiga tempóval nemtudok mit csinálni |
Én és az ízlésficam? Szegény kölyök ezek szerint mégiscsak rossz világban él. Mármint... rólam a rémtetteimnek titulált hőscselekmények mellett tudni kell, hogy ritka kifinomult egy ember vagyok. Ezért is inkább körözök vele lassan és irritálóan, nem pedig rárontok mint valami vadállat. Az nem stílusos, főleg, hogy milyen fiatalka. És neveletlen.
Bár az tény, hogy igen ügyes és fürge, de ezt a kis bemutatót hanyagolnia kellett volna. Márcsak a saját érdekében is, mert minél többet beszél és mutat magából, annál hamarabb fel tudok róla egy profilt állítani. Most már azt is tudom, hogy pofátlanul magabiztos, még úgy is, hogy tudja, hogy szarban van. Kicsi, de igencsak rugalmas teste van, amit úgy látszik, használni is tud. És valamiért... irtózik az érintésektől. De mikor feldobtam, hogy esetleg erőszakoskodhattak vele, nem tűnt úgy, mintha rátapintottam volna a lényegre, így más dolog lehet a háttérben.
- És mondd csak, miért vagy itt? - haladtam felé továbbra is, olyan nyugodtan, hogy egy hulla is megirigyelhetné. Úgy, mintha az előbbi kis mutatványa meg se történt volna. - Talán valami gazdag hapsi kislányát elkaptad és megerőszakoltad? Tudtommal nem lehet nagy kihívás végezni egy nyolcévessel... |
Senkit nem engedek a közelembe, mert gyűlölöm az érintést, és azt hogy összemocskolnak az ujjlenyomataikkal! Nem tolerálok semmit magamon, ami mástól eredeztető. Semmijen jelet, sérülést, vágást, érintést, semmit amit más rakott a testemre.
-Milyen megnyugtató hogy ízlésficamba szenvedsz.- vigyorgok rá ördögien mégis bájosan. Elég jól tudom használni a mimikámat, és ezzel is próbálom elvonni a figyelmét, de úgy fest nem nagyon jön össze. Most vagy átlát rajtam, vagy csak ennyire érzéketlen állat. Csak menetel felém mint egy zombi.
Már túl közel van ha előreugrik kitartott kézzel lehet hogy elér, ezért lehuppanok az ágyról a földre, de rögtön át is tornászom magam ebből a pózból kézenállásra, és egy félköríves lendítéssel felé rúgok, de közben márcsak egyik kezemet támaszkodom, hogy tökéletesen gugolótámaszba érkezzek egy méterrel távolabb tőle. Csak párcentivel rúgtam el elötte, nem is az volt a cél hogy eltaláljam, csak hogy lelassítsam, vagy megállítsam.
Lassan felállva leporolom a kezemet közben az arcát vizslatom. Remélem ebből felfogta hogy jobb ha ottmarad. |
Szinte élvezem, ahogy szekírozhatom. Nem is szinte, hanem nagyon is. Az az arckifejezés, és ahogy próbál a lehető leginkább előnyös helyzetben maradni... meglepő, hogy ennyire higgadt. Mármint azokhoz képest, akik eddig találkoztak vagy beszéltek velem. Ezt könnyen ráfoghatom arra, hogy ő nem ismer. Valószínűleg ezért viselkedik így, mert ha hallott volna rólam, legalább a térde megremegne. Nem csodállnám, ha valami világvégi kis zártosztályról hozták volna át, vagy akár a börtönön kívülről valami világvégi fiatalkorúak fegyházából.
Viszont elismerésem, a szája tényleg rohadt nagy. A hangja csak az idegességtől remeg, és igencsak elvetemültnek tűnik. Nem adja fel, az tuti, és hosszú ideje ő az első, aki így mer beszélni velem. Kicsit furcsa a sok lesütött tekintet meg remegő, könyörgő hang után, de nem vagyok felkészületlen.
Nyomon követem, ahogy egy szép kis szisszenéssel felpattan és okosan irányt vált, nehogy szorult helyzetbe kerüljön pillanatokon belül. Én ennek ellenére senem lassítok, senem gyorsítok, haladok továbbra is felé, közben hallgatva a mondanivalóját.
"Engem legalább nem kúrtak meg a börtönben.... Neked biztos már tapasztalatod van ebben, ha ennyire tudod!"
Mellé kapok egy angyali tekintetet, mire én inkább a becserkészős arckifejezésemet öltöm magamra.
- Ha okosabb lennél, legalább azoknak az ostobaságoknak utánanéznél, amiket összehordasz. Meglepő viszont, hogy a szűzies pofiddal ezek szerint még nem dugott meg senki. Bár amennyire menekülsz a közelségemtől, azt hittem, attól tartsza, hogy hozzád nyúlok. Káááár, hogy nekem ennél jobb ízlésem van... |
Nagyon idegesít hogy nem áll meg. Akaratlanul is hátrébb csusszanok. Egyszer már hozzám ért, nem akarom hogy ez megismétlődjön.
Elröhögi magát amitől halkan morogni kezdek rá. Ez nehéz menet lessz, ahogy látom, mivel ez a srác kicsit más mint a többi. A mozgása, hogy nem ugrott még nekem indulatból. Nyugodtnak látszik, engem ez ingerel. Ha nemtudom kipiszkálni ebből az állapotból nemtudok vele mit csinálni.
Nem vagyok erős, az eszemmel nyerek nameg az ügyességemmel. De ez a srác túl nyugodt, és még mindíg nem támadt rám , eszerint cserkészik. Franc! Franc!
- Kedvesem, egy megrettent kiscicára emlékeztetsz. Egy ostoba kölyökre... csak azok szájhősködnek meg fenyegetőznek. A nagyfiúk csak szó nélkül teszik, amit gondolnak. Te viszont ritka elcseszett egy kis pondró vagy, már értem is, hogy miért téged küldtek.Még arra se lennél jó, hogy valakit kielégíts azzal a nagy száddal.
-Bazd meg!- sziszegem.Most jövök rá hogy külye ötlet volt ide jönni, mármint az ágyra, mert ha nemtudok kiváltani belőle indulatot és energiát akkor ezzel a hülye csigatempójával befog keríteni úgy, hogy félre sem tudok mozdulni előle. Épp ezét felállok az ágyon , folyamatosan szemmel tartva őt induulok el az ágy másik vége felé hogy kikerülhessem őt.
- Engem legalább nem kúrtak meg a börtönben.... Neked biztos már tapasztalatod van ebben, ha ennyire tudod!- Küldök felé egy bájos mosolyt, kifejezetten angyalit majd ujból gyanakodva lesek felé |
Mint egy sarokba szorított vadállat. Igen, pont olyannak tűnik, ahogy lesi minden egyes mozzanatomat, szinte ugrásra készen, ha esetleg szüksége lenne rá. Fenyegetőzik mindennel, ami csak eszébe jut, bizonygatva, hogy mennyire veszélyes. Én ebben nem kételkedem, csupán a látszik ellene dolgozik. Nagyon is.
"Che...Dögmadár, ne gyere közelebb, vagy kikaparom a szemedet! Valami baj? Te vagy a baj, hogy nem fogod fel a hangyányi agyaddal hogy a tűzzel játszol!"
Csak nevetni tudok. Továbbra is lassan felé haladok, de egyszerűen kikívánkozik belőlem a hirtelen felgyűlt, gúnyos kacaj, amit a kicsit cella és folyosók visszahangjai csak még tovább fokoznak.
- Kedvesem, egy megrettent kiscicára emlékeztetsz. Egy ostoba kölyökre... csak azok szájhősködnek meg fenyegetőznek. A nagyfiúk csak szó nélkül teszik, amit gondolnak. Te viszont ritka elcseszett egy kis pondró vagy, már értem is, hogy miért téged küldtek - legyintek egyet, aztán lenézően ránézek. - Még arra se lennél jó, hogy valakit kielégíts azzal a nagy száddal. |
Megváltozik a hangja, erre kicsit összébbhúzom magam ültömben, és lesem minden egyes mozzanatát. Nem azért húzom magam össze mert félek tőle, hanem hogy felkészüljek ha elkell ugranom előle.
Nem ő az első új szobatársam, és ismerem a sémát, ezt mindenhol lekell vívni. Ellenfelem nem akadt, miért lett volna, mindenki alábecsül pedig nem vagyok olyan esetlen! Ha megint megpróbál hozzámérni vége van! Átharapom a torkát vagy kikaparom a szemét! Úgy ám!
Ez a srác olyan akár egy keselyű.- Che...Dögmadár, ne gyere közelebb, vagy kikaparom a szemedet!- a mondatom végére hangom elmélyül kissé, hogy fenyegetőbbnek hasson.-Valami baj? Te vagy a baj, hogy nem fogod fel a hangyányi agyaddal hogy a tűzzel játszol! - jegyzem meg neki gúnyosan. Bár nem ismerem őt, meg azt sem hogy mi az előélete,magabiztosnak érzem magamat. Eddig nagyon nemvolt ellenfelem a börtönbe. Kevés tömeggyilkos mászkál erre... persze vannak gyilkosok, de a legtöbb gyilkosságnak érdeke van. Az enyémnek nincs, én pusztán csak élvezem a vérengzést. |
Végül azért el tudtam mondani, amit bevezetőként akartam, de már mikor hozzáértem, láttam rajta, hogy nem tetszik neki. Az, hogy megütött, nem ért így meglepetésként, de nem védekeztem. Szegényke igencsak nagy támadási felületet adott nekem, amit akár tízszer is többet ér, mint az a nyeszlett kis ütés, amivel próbált minél messzebbre kerülni tőlem.
"Na ide figyelj, ha nem akarod hogy letépjem a te füledet is mint a mulkori tökkelütöttét, akkor ne gyere nekem szabályokkal! És ne érj hozzám! Világos?! Ne érj hozzám!"
- Ó, csak nem valami baj van? - a hangom átvált kegyetlenebbe, bár azért igen gúnyos és nyájas is egyben. Közben persze lassan, talán már-már irritálóan lassan és számítóan kezdek el felé közeledni, kíváncsian várva, hogy meddig bírja a közelségemet. |
Még közelebb jön. Ökör! Nem hallotta amit mondtam?!Túl közel van...túl közel....Elkezd löktetni tőle afejem, és érzem hogy a kezem is ökölbeszorul.
HOZZÁM ÉRT!
- Ha nem szeretnéd perceken belül egy véres húsgombócként végezni, akkor a te érdeked, hogy levedd a hangerőt. Továbbá van még pár szabály, amit nem ártana tisztáznunk - Gyilkos tekintettel bámulok a hízelgő fejébe, megvárom ameddig végigmondja a prédikációját, jobban mondva várok én, addíg míg a szabályokról nem kezd el pampogni. Akkor elszakad a cérna. Félrecsapom durván a kezét és ingerülten mindkét kezemmel a gyomrára csapok, tele tenyérrel ezzel hátrébbtaszajtva magamtól. Kihasználom a keletkezett kis rést és kislisszanok. Onnantól hogy nincs a pofámban már képes vagyok lehiggadni, de nehezen tolerálom az ilyen agybeteg fazonokat akik csak azért felsőbbrendűnek hiszik magukat mert nem álltak meg a növésben a normális méretnél.
-Na ide figyelj, ha nem akarod hogy letépjem a te füledet is mint a mulkori tökkelütöttét, akkor ne gyere nekem szabályokkal! És ne érj hozzám! Világos?! Ne érj hozzám!- sziszegem fenyegetően majd lehuppanok a nekem szánt ágyra és onnan lesek felé. Nem bízom a tagban. |
Nos, elég tűzrölpattant és sértődős a kicsike, de a hangja alapján még könnyebben meg tudom állapítani, hogy nem csak fiatalnak tűnik, de az is. Azon is meglepődnék, ha nagykorú lenne, bár ezen a helyen sose lehet tudni. Mindenesetre sok jót nem jelenthet, ha itt van.
"Áldoznak fel? Minek hiszed te magad ?Che...felálldozni... Nah...kotródj hátrébb, mert ha nem tünt volna fel a perszonális teremben tehénkedsz!"
Szegénykém nem csak hogy kicsi, de még buta is. Mondjuk nem a saját hibájából, ezek szerint nem világosították fel, hogy kit kéne túlélnie. Vagyis inkább... megpróbálnia túlélni. De ha továbbra is így fog viselkedni, kitépem a nyelvét. Nagyon irritáló, hogy kis szaros módjára itt pattog meg visong, pedig még a segge sem ér ki a fűből. Így oda is léptem hozzá teljesen nyugodt, rezzenéstelen arccal, és hacsak nem próbálta megakadályozni, finoman megemeltem az állát, és még közelebb hajoltam hozzá, hogy a szemébe nézhessek.
- Ha nem szeretnéd perceken belül egy véres húsgombócként végezni, akkor a te érdeked, hogy levedd a hangerőt. Továbbá van még pár szabály, amit nem ártana tisztáznunk - közlöm vele mézesmázos, majdhogynem ijesztően kedvesen. |
Felkel a tag, és csak akkor tűnik fel hogy milyen magas. Remek, ennél jobb nem is lehetne,és még ide is jön. Mivan zsiráf, kérsz egy gyomrost?! Húzzál már az aurámból!! Fölémtornyosulva teljesen kitakar előlem mindent. Nincs olyan beteg zord feje mint annak a tagnak akinek leharaptam a fülét, de valami nem tetszik ennek sem a szemében.
- Nem gondolhatták komolyan, hogy egy kölyköt áldoznak fel...Ennél lejjebb nem is süllyedhetnének...- Szólal meg amitől felmorranva toppantok egyet.
-Áldoznak fel?-akadok fenn ezen az egy szaván- Minek hiszed te magad ?Che...felálldozni... Nah...kotródj hátrébb, mert ha nem tünt volna fel a perszonális teremben tehénkedsz!- villantom rá szememet vészjóslóan. Még nem vagyok dühös, de nemszeretem ha lenéznek.
|
[43-24] [23-4] [3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
