FrissítésSúgó

Ryn	2012.02.23. 12:31 -

[9-1]

Ryn	Előzmény | 2012.03.14. 23:38 - #10

Folyt:   Csőtörés! Jajj, szegény fejemnek, úszik a nappalim. Elázott az összes könyvem, még a Biblia is, nem beszélve az ágyamról, a ruháimról…És hiába hívom a szerelőt, nem tud segíteni nekem, mert a fölöttem lakó fiatal házaspár most nincs otthon. Nem tudnak bemenni a lakásba segíteni a bajon. Csak annyit tehetnek hogy elzárják a vizet nálam, meg a felső szomszédnál. Most mit tegyek? Hideg a kő a folyosón. Áhh, de még mindig jobb mint a nedves szobában ücsörögni. -Ó hogy nincs jobb dolgod neked?-hallok egy ismerős hangot. A névtelen szomszéd az, aki épp most ért haza. Zaklatottan tekint rám, megállva a folyosón. -Beázott a lakásom…- mondom halkan mosolyt küldve felé. Örülök hogy hozzám szólt.-Áll bennt a víz, ezért kijöttem ide… Nemtörődöm módon lép el mellettem , az ajtót nyitja. -Esetleg … -Nem!- érkezik a még fel nem tett kérdésre a válasz. Durr, már csapódik is az ajtó. Mondjuk megértem…,  bizonyára megvan neki is a maga baja…

Ryn	Előzmény | 2012.03.14. 23:37 - #9

- Te egy igazán kedves ember vagy, biztos a szüleid jóra neveltek és…-folytatnám, de rám morran, ezért elhallgatok   - Fogd be! – csap rá dühödten az asztallapra, én meg alig győzök hátrébb hőkölni rémületemben. Mi rosszat mondtam?  - Elegem van belőled! Mégis mit képzelsz magadról, hogy ide tolod a képed, miközben nem engedtem meg, hogy leülj! Ha annyira szeretsz mindenkit, akkor vedd figyelembe, hogy a másik mit szeret és mit nem! Ennyire figyelmetlen balek nem lehetsz!  Törődj a saját dolgoddal, ne pedig az enyémmel! Nem ismersz, és én nem akarom, hogy ismerj! Hagyj békén! –Megszeppenve nézek utána. Mos…mégis, mi rosszat tettem, hogy így kiabálni kelljen velem? *** A tüntetésre már nem mentem vissza, de nem azért mert nem akartam, hanem mert kiderült, van egy kiadó lakás a közelben. Szerettem a mostani lakhelyemet, de annyira távol volt a központtól... Ezért mindenképpen meg akartam nézni azt a lakást. Odaérve már éreztem, igen,… ez az a hely, amire mindig is vágytam, ez tökéletes lesz a számomra. Barátságos, nem túl nagy, szép fehér falak, pont jó árkategória. Azonnal ki is veszem magamnak ***  Egész délután a cuccaimat cipeltem át az új helyre, ugyanis pont volt annyi pénzem hogy ki tudjam venni a lakást. Miután a dobozok megérkeztek, nekilátok a kipakolásnak és a berendezkedésnek. Hosszadalmas a munka, de megéri, hiszen ez az én saját lakásom. Szeretném, ha olyan lenne, amibe mindig jó érzés lesz hazatérni, ezért rendesen áldozom rá az időt.A dolog végeztével jó szomszéd módjára útnak indulok körbejárni a környezőket, hiszen bemutatkozni igazán ildomos az újaknak.  - Szia! Szia! Én vagyok az új szomszédod, a nevem Eadan, remélem jól kifogunk jönni! –Mosolygok már a 3. ajtón kopogtatva be. Ekkor észreveszem ki is áll az ajtóban. ó, hiszen őt ismerem, ő az a szomorú kissé agresszív fiú a buszról! Kócos haja szanaszét meredez, szemei viszont dühtől haragosak. Hát nem örül nekem…Pedig én igazán próbálok kedves lenni hozzá. Szólásra nyitnám a számat, hátha engedi nekem a bocsánatkérést, de erre rám csukja az ajtót lendületesen. Megszeppenten pislogok. A többi szomszéd is hasonló lelkesedéssel fogadott mint ő.. lehet hogy errefele ez a szokás? Rácsukni a másikra az ajtót? Mindemellett továbbra is nagyon bántott a dolog, mit tettem rosszul, amiért ennyire haragszik rám a szőke fiú. Visszasétáltam hát és újból bekopogtam. Kop-kop- de nem nyit ajtót, ezért megismétlem a műveletet, végezetül pedig benyitok  - Mekkora por! – csodálkozok rá szétnézve a lakásban. Hát korántsem fest úgy mint az enyém. A fiú meglepetten pillant rám, egy szabályos sokkantást követően. Elmosolyodom rajta. Én nem akartam megijeszteni. Hát nem hallotta, hogy kopogtam?  - Te meg mit keresel itt?! Zaklatsz? – fújtatja ingerülten. – Hagyj békén! Cukros bácsi vagy?! – rivall rám, nyilván mert látta amint a számba dugtam az egyik cukorkát ami eddig a zsebemben lapult. Most miért ilyen haragos?  - Nem! Csak ide költöztem. Olcsó itt a lakás, érted… -magyarázom neki türelmesen. – Kérsz? –kérdem megkínálva a cukorból, de rám se hederít, csak tovább pufog akár egy mérges hörcsög.  - De, ez tényleg poros! Ezen segíteni kell! – mondom és már sietek is segítőeszközért. Biztos boldogabb lenne, ha szép tiszta lakásban lakna…  - Te! TE!! Hé TE TE!!!! Neked beszélek TE!!! – hadonászik, ujjal mutogatva rám, aztán nekiesik felsőm anyagának is. A hirtelen lendülete kishílján balul sul el, hisz majdnem agyonnyomom szegényt. De minő szerencse , észleltem a bajt időben és kitámasztottam feje mellett két oldalt.  - Te…- húzza a szót. Áhh, hát ez nem volt túl szép bemutatkozás…  - Bocsánat!! – hebegem, ellökve magamat a faltól. – Csinálok vacsorát! –váltok gyorsan témát hogy ezzel is kárpótolhassam az előbbi incidensért.. – De hiszen ez üres!! Hihetetlen, nincs itthon semmi étke. Mégis hogy élhet így? Talán nincs pénze normális kajára. -Ne turkálj a hűtőmben!- csattan fel mögöttem vörös fejjel felfújt pofival a fiú. -Ah..ah..sajnálom, én csak… -Kifelé!- mutat az ajtó felé. -Jó, jó… ,de…- folytatnám, viszont az arckifejezése nem sugall semmi jót így elmegyek. *** Nem tudok pihenni, nem tudok enni…Végig csak azon kattogok, vajon ő mit eszik ha  üres a hűtője? Miért ilyen magányos a lakása? Miért ilyen magányos ő maga? És ha magányos, miért lök el engem magától szintuntalan? *** Napok telnek el. Hiába kopogtatok az ajtaján, nem enged be. Viszont én szeretnék segíteni neki… Épp ezért minden reggel, délben és este finom főtt ételt hagyok az ajtaja előtt. Az első csomagot kiborítva találom meg,mint ahogy az ebéd is a kövön végzi. A vacsora viszont sértetlenül ott marad. A második napon legnagyobb meglepetésemre az ott hagyott csomag eltűnik, és ennek örömére folytatom a főzést számára. Szeretek másokról gondoskodni, és bár, ő nem mutatja jelét annak hogy örülne a törődésemnek,nem mutat semmilyen hálát, én mégis boldog vagyok, hisz segíthetek. *** Csőtörés! Jajj, szegény fejemnek, úszik a nappalim. Elázott az összes könyvem, még a Biblia is, nem beszélve az ágyamról, a

Sen	Előzmény | 2012.03.05. 21:54 - #8

folyt. A próba eseménytelenül telik, leginkább szenvedek a dalszövegírással. Nem sikerül valami túl jól, talán ezért is oszlatom fel kis csapatunkat egész korán, olyan este nyolc körül. Hazasétálok. Megetetem az egereket, majd én is bekapok valamit, de őszintén szólva nincs itthon semmi. Voltaképpen nekem az összes napom így telik. Minden monoton és egyhangú, de mégse zavar. Ez az én megszokott világom. Nem csinálok mást, csak dolgozok, vagy ülök az ablakpárkányon, hallgatom a zenét és gondolkozok. Esetleg játszom az egereimmel, de ennél többet nem szokásom tenni. A tévé a laptop… minden ott porosodik a helyén, ahol két éve hagytam, ha nem több. Pedáns rend uralkodik a házamban, viszont por az van bőven. Nem szeretek törölgetni, unalmas és csak az időmet pazarolom vele.  A kanapén foglalok helyet, ismét. Azt hiszem, ez már megszokás. Hamar elalszok, és nem kötök ki a földön. Viszont korán felébredek, mert igen erős hangokat hallok nem is olyan messze, a szomszéd lakásból, ami meglepően furcsa, mert onnan a lakó kiköltözött már egy ideje. Ah, új lakó? Mindegy, sok közöm nem lesz hozzá…   Csinálok pirítóst, miközben megetetem az egereket. Én is eszek, majd iszok rá vizet. Ma nem kell bemennem dolgozni, tehát itthon leszek nyugodt körülmények között.  Egész nap megy a pakolgatás, ami kikészíti az idegeimet, mégis csendben tűröm el azt, amit. Viszont, amire nem számítok az az, hogy késő délután valaki erőteljes kopogásba kezd ajtómon. Teljesen mértékben elmondhatom, hogy életemben nem ugrottam akkorát, mint most. Kis híján elhaláloztam szívinfarktusban! Remélem tudja az az ember, hogy micsoda merényletet követett el ellenem! Aljas! Nagyon aljas….  Kinyitom az ajtót, és a látvány letaglóz.  - Szia! Szia! Én vagyok az új szomszédod, a nevem Eadan, remélem jól kifogunk jönni! – Mosolyog rám nagyban, de én a döbbenettől meglepődni sem bírok. Végigmér szemeivel, meglehetősen alaposan, ami eléggé zavar, főleg, mert szétcsúszott ruhában, teljesen kócos hajjal, álmos fejjel bambulok rá. Szemeiben hamar megcsillan az értelem, meg még valami, amit inkább nem azonosítok be. Már szólalna meg, de én ekkor látom úgy, hogy az orrára vágom az ajtót. Még hallom, hogy felszisszen de nem érdekel. Ilyen nincs! Nem lehet az, hogy én szerencsétlen egy még nagyobb szerencsétlennel kell megosztanom a hatodik emelet jobb felét! Basszus! Itt lakik mellettem ez a két lábon járó vidámpark. Most is mennyire fel volt pörögve. Ilyen nincs! Neh!!!!!!!!!!!! NEM LEHET IGAZ!!!!!!!!!! Miután lélekben kisírtam magamat, arccal előre dőltem el a kanapén, hogy lenyugtassam idegeimet, mikor megint kopogott. De, nem nyitottam neki ajtót. Hogyisne! Ám, én barom nem zártam vissza kulcsra azt az ajtót, így könnyedén bejött, de ekkor még nem tudtam jelenlétéről.  - Mekkora por! – Kiálltja el magát, én meg szabályosan felsikkantva ugrok fel álló helyzetbe. A srác meglepetten pillog rá, majd kedvesen elmosolyodik.  - Te meg mit keresel itt?! Zaklatsz? – Bombázom meg zaklatottan. – Hagyj békén! Cukros bácsi vagy?! – Akadok ki, mikor zsebéből előhúz egy szem cukrot és bekapja.  - Nem! Csak ide költöztem. Olcsó itt a lakás, érted… - Hát hogyne érteném! Azt is megérteném, ha most elmennél. – Kérsz? – Nyújt felém cukorkát, de nemlegesen megrázom a fejemet, így elrakja.  - De, ez tényleg poros! Ezen segíteni kell! – Önállósítja magát, mert rögtön elkezd kutakodni valami után…  - Te! TE!! Hé TE TE!!!! Neked beszélek TE!!! – Ujjaimmal megfogom pólójának alját és próbálom elráncigálni kifelé, de így csak annyit érek el, hogy meglibben, és majdnem rám esik. A falnak esek, ő meg testével nekem nyomódik MAJDNEM! De még idejében kitámasztja kezeit. Nagy szemekkel meredek rá, hogy most mi van. Ja, és persze felkel néznem rá, mert két fejjel magasabb, ha nem többel… Teljesen elvörösödik, amit nem tudok hova tenni. Arcizmaim megrándulnak.  - Te…  - Bocsánat!! – Távolodik el tőlem. – Csinálok vacsorát! – Pattan meg és rohan be a konyhámba. Pár pillanat múlva meghalom kiáltását. – De hiszen ez üres!!

Sen	Előzmény | 2012.03.05. 21:52 - #7

Miután elmondtam a beszédet, el is tűntem a tömeg elől, a sok emberi szem elől. Baseball sapkámat jól képembe húzva próbáltam elvegyülni a tolakodó tömegben, ami nem esett nehezemre, mivel kistermetű emberke lévén ez egy sima feladat. Szóval tulajdonképpen csak fagyoskodtam, és örültem annak, ha nem vagy le a lomposom ebben a szélfútta hidegben. Voltaképpen nem maradtam sokáig, mivel a sok üvöltöző ember nem tett jót fülemnek és amúgyis, ez nem nekem való Megkapták a pénzt, én ide nem kellek – evvel a gondolattal hagytam el a helyet, és ültem be egy kis, igazán kellemes – unalmas – kávézóba.   Már egy órája üldögélek a kávézó egyik elkülönített boxában, a negyedik kávémat iszogatva, mikor hirtelen hangot hallok, jó közelről és igazán ismerősen csengőset. Felemelem fejemet és az a srác ül előttem, aki a buszon is nyaggatott. Eltátom számat, hogy mennyire közvetlen velem, hogy mennyire energikus, és mennyire idegesítő.  - Te most követsz engem? – Szögezem neki az első kérdésemet morogva, mire hevesen rázni kezdi a fejét.  - Nem én!  Csak… - Nem érdekelt a többi, így nem is figyeltem rá. Nem érdekel az, hogy itt van, hogy mit csinál, vagy mit csinált és mit fog csinálni. Engem hagyjon békén mindenki! Kitettem a lelkemet ezért, a lehető legtöbb pénzt gyűjtöttem össze, hogy felajánljam ennek a szervezetnek, erre meg az a gyerek nem hagy békén! Kicseszettül nincs kedvem hozzá, ahogy a baromságaihoz sem!  Ettől függetlenül tűrök, hátha eltolja innen a seggét és az idegesítő pofáját, de csak nem megy el, inkább csak szövegel, hogy örül, hogy én is eljöttem… és egyebek. Nem idegesít, csak nyugalom…   - Te egy igazán kedves ember vagy, biztos a szüleid jóra neveltek és…   - Fogd be! – Morranok fel, ahogy két tenyeremmel erősen csapok a kerek asztalra. Szemeim dühösen csillannak meg, és ő hátrahökkől.  - Elegem van belőled! Mégis mit képzelsz magadról, hogy ide tolod a képed, miközben nem engedtem meg, hogy leülj! Ha annyira szeretsz mindenkit, akkor vedd figyelembe, hogy a másik mit szeret és mit nem! Ennyire figyelmetlen balek nem lehetsz!  Törődj a saját dolgoddal, ne pedig az enyémmel! Nem ismersz, és én nem akarom, hogy ismerj! Hagyj békén! – Szórom rá dühös mondataimat, majd csapot, papot ott hagyva menekülök ki a sok szempár közül. Magamra vontam a figyelmet abban a percben, amit utálok! Engem csak a színpadon nézzenek!   Nem buszozok, inkább taxival megyek, nehogy valami hasonló ember megtaláljon, mint az a srác. A kocsiban ülve teljesen összekuporodok, miután bemondtam, hogy hova vigyenek. Régi emlékek törnek felszínre.   *  - Apa, segítesz a matek háziban? Nem értem… - Nem látod, hogy nem érek rá?! – Förmed rám. Ijedten ejtem ki vékony karjaimból a matematika vékony kis követ. Elrebegek egy bocsánatot, majd összeszedem a leejtett könyvet és bespurizok a szobámba. Óvatosan csukom be az ajtót, nehogy apa mérges legyen rám e miatt is. Letottyanok a kopott kék szőnyegemre, tanszeremet magam elé helyezem és kezembe veszem a ceruzát, magam mellé pedig a radírt rakom le. Ismételten neki ülök a házi feladatnak, de akkor sem tudom, hiába kezdek neki ötödére…  - Megint nincs kész a házid, Nishimura? – Mérgesen sziszeg fogai között, mint egy kígyó, engem vizslatva ideges tekintetével a tanárnőm. A lehető legkisebbre próbálom összehúzni magamat, de így is mindenki engem néz, megvetően.  - Ne… nem értettem, sensei… - Makogtam, de mégiscsak kaptam egy pofont, és írásbeli intést, illetve felhívták apukámat. Nem akartam. Kifogok kapni otthon!  Csendesen lehajtott fejjel lóbáltam lábaimat a széken, amin ülök. Apukám hamarosan itt lesz, de a tanárnő addig is itt járkál körülöttem, mérgesen morogva.  - Neveletlen kölyök! Nem nevelnek meg otthon, mi? Most biztosan megfognak! – Rivall rám, mire összerezzenek. Fáj, hogy így beszél velem, pedig én tényleg nem értettem azt a feladatot! De, hiába beszélek, nem hallgat meg. Apukám megjött, látom rajta, hogy szemeivel felnyársal, hogy legszívesebben ott helyben megütne, de mégsem teszi. Hosszasan beszélgetnek a tanárnővel, míg én csak hallgatok. Hazafelé sétálva nem szól hozzám, rám se néz. Csak utána kullogok, figyelem lépteit, hogy ne tévesszem szem előtt. Otthon, a nappaliba érve megfordul és egy hatalmasat lekever nekem. A parkettára esek.  - Milyen gyerek vagy te? Miért nem csinálod meg a házi feladatokat, ha?! – Apa, miért kiabálsz velem? Kértelek, hogy segíts, de nem tetted. Egyszerűen nem értem… nem értem! Könnyeimet magamba fojtom, a gombócot lenyelem. Felrángat, karomnál fogva. Erősen mar bele csuklómba, ami fáj, de meg sem mukkanok. Még egyet kapok erős tenyerének ajándékából.  - Takarodj a szobádba te semmirekellő! – Ordít rám és szobám ajtaja felé taszít erősen. Előrebukdácsolok, de rögtön fel is állok, és befutok a szobámba, magamra csukom az ajtót. Bebújok az ágyamba, és magamra húzom a paplant, hogy a saját kis világomba lehessek, ahol senki sem zavar.   *  - Uram, megérkeztünk… - Elaludtam volna? Meglehet. Megköszönöm a fuvart és fizetek neki, majd becsoszogok az egyszerű panellakás lépcsőházába. Felmegyek a hatodikra, a lépcsőn. A liftben félek, mert elfog a szorongás, és nekem végem, bepánikolok. Már húsz éve nem lifteztem, az biztos.  Az ajtóm elé támolygok, és nehezen, de előkeresem a kulcsomat, majd benyitok, de avval a lendülettel az ajtót becsukom és be is zárom. Fáradtan rogyok le a fekete bőr kanapémra. Igazából ebben a lakásban minden egyszínű, nincs feldobva, olyan, mint én. Lakásom tükrözi benső értékeimet. Remek, mi? Végül a kanapén ér utol az álom, pedig még korán is van.   Másnap reggel ébredek fel arra, hogy legurigázok a kanapéról. Mostanában képtelen vagyok egyhelyben aludni, folyton forgolódok. Meg, az ágyat sem használtam már mióta, mivel általában éjjel esek be és akkor már csak a kanapét látom, majd reggel korán megyek dolgozni, épp csak annyi időm van, hogy lezuhanyozzak és megetessem az egereimet. Másra nagyon nincs időm, ahogy nap közben sem, mert próbálunk egész nap. Könyörtelenül.  Álmatlanok az éjszakáim, vagy rémálmokkal telik. ÉS sokszor végzem a parkettán. Nem is értem, hogy miért nem alszok ott. Annál lejjebb nem eshetek, nem igaz? Felkászálódok a földről, és elmegyek lezuhanyozni, majd hajat mosni. Utána megetetem az egereket, majd megyek be dolgozni.

Ryn	Előzmény | 2012.02.26. 21:58 - #6

-Esetleg vársz valakire? Zavarok itt? Csak olyan magányosnak tüntél… gondoltam ezért…. szóval..- megvakargatom a hajamat. Nem akarok ijesztőnek tűnni, de tényleg olyan magányos szegényke. Biztos nincs sok barátja. Lehetnék én a barátja! Azthiszem jó barát lennék... igen! meghallgatnám én a baját meg minden. Csak bárcsak beszélne végre... -Miért nem mondtad mega  nevedet?- térek vissza a reggeli "beszélgetésünkhöz"

Ryn	Előzmény | 2012.02.26. 21:50 - #4

Olyan morcosan bámul maga elé. Vonásain feszültséget vélek felfedezni, lehet azért ilyen feszült, mert nem tudja magából kiadni a gondjait? Ha így van, nem hagyhatom annyiban, hogy semmibe vegyen… nemde? Finoman megbökdösöm a vállát. Erre felém fordul és dühös hörcsög módjára rám meresztgeti szemeit. Milyen aranyooos!  - Nem árultad el a nevedet.-emlékeztetem- Ha már bemutatkoztam, te is tedd azt, ez az illem… -Próbálom rávenni a beszédre. Tökéletesen tudom, hogyha beszélne, jobb lenne neki, de nagyon makacs. Csak bámul rám hitetlenül. Barátságosan rámosolygok. Na, beszélj, kérlek! Hidd el jobb lesz! - Am… -Kíváncsian várom hogy folytassa de nem, nem beszél. - Addig böködlek, míg nem felelsz..- mosolygom, eleinte csak viccnek szánva, de fel sem veszi, így végül egész úton bökdösöm. Már fáj az ujjam, de eltökélt vagyok. Érzem hogy szüksége van a segítségre, csak szegényke kissé félénk. Bátortalan, de majd én segítek neki megnyílni. Mikor leszállunk sietősen elindul előre, szerencsére pont arra amerre én megyek, így követhetem.  - Miért nem akarod elárulni a nevedet? Nem legyél ilyen rosszkedvű, kérlek… Én csak barátkozni akarok… Na legalább a nevedet árult el… - Kérlelem őt. De hirtelen eltűnik a szemem elől. Nyújtogatom a nyakamat, de nem látom már sehol sem. Így megyek, és megkeresem a mijeinket. Valami beszéd van készülőben az egyik színpadnál. Én nem megyek oda, mert én az arcfestőkhöz megyek gyorsan,hogy vörössel kipingálják a pofimat. Miután ez megvolt, sietek vissza felkapni az én táblámat amin az áll nagy betűkkel hogy: „A legnagyobb bűn, amelyet más állatok ellen elkövethetünk, nem a gyűlölet, hanem a közöny. Ez az embertelenség eszenciája.” Amire visszaérek a színpadhoz, már épp vége a beszédnek, de még elcsípem a szónoklót egy pillantásra, és legnagyobb megdöbbenésemre, aki éppen beszédet mondott fenn, az nem más mint a fiú a buszról, aki nem árulta el nekem a nevét. Boldogsággal tölt el hogy ő is részt vesz ezen a rendezvényen, de az már kevésbé hogy lemászva a színpadról eltűnik a szemem elől. -Eaden! Gyere, megyünk a kutatóintézethez!- szól  az alacsony termetű szőke barátom, akinek hajába most vörös csíkokat fújtunk hogy ezzel is szimbolizáljuk a vért, és hogy a kozmetikumokért, állatok vesztették életüket. Hosszú a menetelés, de elérünk az intézethez, ahol félkörben állva a táblákat a magasba emelve kezdünk bele a kántálásba: -Le az állatkísérletekkel! Le az állatkísérletekkel! Akaratlanul is közben szememmel a buszos férfit keresem, de nem látom sehol. Pedig itt kell lennie! Főleg hogy a színpadon is fennvolt, akkor a tüntetést ugyan miért hagyná ki -Kussoljatok, vega barmok!- üvölt ránk néhány elhaladó vásott kinézetű fiatal.Szegénykéknek fogalmuk sincs arról mit beszélnek, de még arról sem hogy mi itt éppen mit csinálunk. ------ -Egy cappuchinot szeretnék kérni, de kaphatnék bele olvasztott mályvacukrot is a tetejére?- kérdezem a pultra könyökölve félig áthajolva a munka térbe. A kedves leányzó értetlenül néz rám. -Mályvacukrot? -Igen.. azt a rózsaszín cukrot, amit tábortüzeknél szokás sütni, és amit a forró csokihoz is adnak. - Oh, igen tudom mi az- hebegi aranyosan elpirulva- csak szokatlan a kérés, de természetesen, máris készítem.- mosolyog rám, én pedig visszamosolyogva rá felegyenesedem. A tüntetés még tart, csak kissé átfagytam az utcán és most bejöttem melegedni a kávézóba. Aranyos  hely, meleg színekkel a falakon, édes kis bokszterekkel. Hasonlít a sípályák mentén található hüttékhez, csak itt nem lógnak a falakról a sílécek és botok díszítőként. Míg várakozok lehunyom a szememet hogy jobban kihalljam a háttérben halkan, mégis  tökéletesen kivehető lágy  dalocskát, ami a rádióból szól. Zene -Parancsoljon!- zökkent ki a barna felszolgáló lányka. -Köszönöm, Kedves!- veszem el az italt mire az aranyos, elpirul. Körbetekintek, hátha találok egy üres bokszot, de ekkor kiszúrom a reggeli fiút. Azonnal odasietek az ő bokszához és lecsüccsenek vele szembe az ülésre. -Szia! Eadan vagyok! Tudod a buszról! Láttalak a tüntetésen… nem is tudtam hogy te is odatartottál. Miért nem mondtad?-Érdeklődöm miközben a mályvacukrot tuszkodom lefele kanalammal a finom habba. A fiú aki eddig az asztalon könyökölt előrebukott fejjel, lassan emelkedik fel és hitetlenül tekint rám.Amolyan "háttemegint mit akarsz?" nézéssel. Integetek neki barátságosan, erre az álla is leesik. -Te most követsz engem?-kérdezi mogorván -Nem én!- mentegetőzöm megrázva a fejemet.- Csak beugrottam kávéra,-mutatok az italomra- mert átfagytam. Fúj kint a szél, de nagyon- mondom neki szelíden. Nem tűnik túl boldognak, hogy láthat. Ettől kicsit zavarba jövök, de csak egy egészen kicsit. -Esetleg vársz valakire? Zavarok itt? Csak olyan magányosnak tüntél… gondoltam ezért…. szóval..- megvakargatom a hajamat.

Sen	Előzmény | 2012.02.25. 17:09 - #3

Fogd be! – Morranok fel morcosan, hiszen megint a magasságomat helyezte előtérbe drága dobosunk, aki vagy két fejjel magasabb nálam. Meglehetősen idegesítő, hogy MEGINT ezt a téma. Mosolyogva kér bocsánatot, utána meg felnyúl ahhoz a polchoz, amit jómagam nem értem el, eme ügyből jött elő a magasságom. Egy bevásárlóközpontot választottak drága barátaim, hogy közösen, mint egy banda és, mint jó barátok vásároljunk be. Csak tudnám minek, ha egyszer én veszek zacskólevest, és avval elvagyok egésznap. Shinya, akihez most nem szólók, mert nem hagyta a magasságomat, telepakolta a kocsit mindenféle kajával. Nagy szemekkel vizslattam a zacskó cukorkát.  - Ez neked lesz. Híznod kéne – Darálta a szavakat, felém se nézve.  - De épp ez az! Hízok tőle, és kövér hörcsög leszek! – Adok hangot kiakadásomnak, de választ nem kapok rá, így hagyom a fenébe. Majd odaadom valakinek, mondjuk a szomszéd néninek, úgyis mindig a cukraival jön. Végül kikerültünk innen, a sok kaja egy szigetéről. Sok-sok szatyorral megpakoltan ülünk be a kocsiba. Ja, mondtam már? Ez a nagy banda bevásárlás kudarca fulladt, ezért is vagyok csak a dobosommal, aki ettől függetlenül lelkes, habár meg sem szólal. Érdeklődve nézelődők a kocsi sötétíttet ablakán keresztül ki a világ felé, bár nem az embereket nézem, mert azt túl… nem én lennék. Én tökéletesen el vagyok foglalva a színes városi kavalkáddal. Hamarosan elérünk Shinya házához. Csak én lakom panelban? Mondjuk igen. Shinya egy nagy házban lakik, jó nagy kerttel, a többiek is valami nagy házacskában tengetik szabadságukat.  Segítek neki kipakolni a kocsiból, majd bepakolni a hűtőbe. Kapok finom bentot, és egyéb finomságokat, amiket hamar elpusztítok. Utána leülök tévézni, de már eléggé későre jár.  - Mi lenne, ha itt aludnál? A vendégszobát előkészítettem már neked. Meg, a holnapi tüntetésre itt van az a buszmegálló is, ami kell neked. – Érvel, én meg csak rábólintok, bár a vendégszobát nem hiszem, hogy használni fogom, mivel tévét nézek, a mesecsatornát, amit egész éjjel bambulni fogok.  - Kyo, Kyo… elaludtál… Kyo! – Gyengéd rázogatás zavarja meg álmom, mit homályosság ölel körül. Mit álmodhattam? Csak gyenge rántásokat érzek Álomvilágból. Hirtelen pattannak ki szemeim, és ülök fel, majdnem lefejelve Shinyát, de ő időben elhúzza fejét.  - Mennyi az idő? – Meredek rá a faliórára. – Ó, bassza meg! – Káromkodok hangosan, ahogy teljesen felpattanok, és keresem telefonomat.  - Csináltam reggelit, az étkezőben van. Ülj le és úgy egyél… Állva nem ehetsz, mert zavaraid lesnek. – Shinya hangja nyugodt, viszont én idegesen kapkodom magam össze, és futok az étkezőbe, ahol alig bírok megülni a seggemen, úgy tömöm magamba az ételt, bár őrangyalom megszól érte, így lassabbra veszem. Ah, elkések! Már így is késésben vagyok! Az állatokért mindent, nem? Az ember nem ember, ha nem szereti az állatokat. Mondjuk én azért nem mindent szeretek, de most legfőképpen a kutyákért és macskákért lesz az a tüntetés szerűség, gondolom azért, hogy ne legyen kínzás, meg állatkísérlet. Nekem ott kéne lennem, mivel a bandánk egy nagy koncertet adott nemrég, és az összeget, amit szereztünk a fellépésünkkel, a teljes egészét ennek az alapítványnak áldozzuk fel, az állatokért, hogy nekik minden rendben legyen.  Szóval hosszas töprengés során, végre megjött a busz, mert a drága késett, és én akkor hiába futottam le a negyedórás utat öt perc alatt, mert KÉSETT. Szerencsémre alig vannak rajta, így kényelmesen helyet foglalok, de nem az ablak melletti résznél, mert pontosan tudom, hogy sokan lesznek majd és leakarnak mellém ülni, amit nem akarok. Pedig szeretek az ablak mellett ülni és nézelődni, mert érdekes dolgok láttán, elkap egy-egy ihlet. Volt már erre példa. Mondjuk igazam is lett, mert már zsúfolva van a busz, és direkt ülök olyan nagy mogorván, így senki sem akar mellém ülni. Van egy baseball sapka is, hogy ne ismerjenek fel. Apropó… nem is cseréltem ruhát, és meg sem fürödtem, csak fújtam magamra valamit Shinya szarjaiból, aminek nőis illata van. Hm. Elmerengve bámulok magam elé, mikor egy hang visszaránt a Valóságba. Felpillantok rá, majd végigmérem. Ha már ilyen szépen megkért, nem küldöm el a picsába… feljebb tornászom magam, hogy be tudjon ülni, amit meg is tesz. De, nem hagy békén:  - A végállomásig mész? Én igen. Tudod ott lesz a tüntetés az állatok jogaiért és… - Felmorranok halkan, hogy elég. Lejjebb csúszok az ülésen, fejemet lehajtom, hogy sapkám takarja még jobban arcomat. A srác tele van energiával, én viszont a mosott szarhoz se hasonlítok, annyira rossz kedvem van, és teljesen rosszul érzem magamat. Nem szeretem a tömegközlekedést, mert annyi ember van itt mindig, és mindenhol. Szemeimet lehunyva képzelek magam elé a múlt koncertet. Már nyugodnék meg, mikor a srác megint közbeszól;   - A nevem Eaden… - Nem kérdeztem a nevedet, öcsi. Békén lehet hagyni! Bosszúsan meredek magam elé, mert ez a srác… az idegeim… Mindegy, lesheti, hogy én válaszolni fogok-e neki, mert nem fogok. Még jó három perce csendben megül, mikor csak azt érzem, hogy gyengén, mintha böködnének… ez.ez a vállamat böködi! Kigúvadt szemeket meresztek rá, és nem tudom, hogy mit akar.  - Nem árultad el a nevedet. Ha már bemutatkoztam, te is tedd azt, ez az illem… - Mi van?! Még nagyobb szemekkel nézek rá. Az ő szemei különösen csillognak, olyan érdeklődbe, miközben árad belőle a kedvesség.  - Am… - Meredek vissza az előttem ülő ülésének szürkés színére. Nem hagy élni, mivel tovább bököd, és ki is jelenti, hogy addig fog böködni, amíg el nem árulom a nevemet. Hát, ez nagyon jó… Viszont én nyugodt ember vagyok, és előbb utóbb megfogja unni, egészen biztos vagyok benne.   A francokat!! Nem unta meg! Egészen a végállomásig bökte a vállamat, ráadásul ugyanazt a pontot, és kellemetlen! Próbáltam távolabb húzódni tőle, de csak jobban kinyújtotta hosszú karját. Mindegy, a lényeg, hogy NEM HAGYOTT BÉKÉN, ENGEM! Márpedig negyed órát együtt utaztunk, ha nem többet.  Kétségbeesetten menekültem tőle, mert nagyon is irritáló egy személyiség, de csak nem kopott le, jött utánam.  - Miért nem akarod elárulni a nevedet? Nem legyél ilyen rosszkedvű, kérlek… Én csak barátkozni akarok… Na legalább a nevedet árult el… - Kérlel továbbra is, de én elkeveredek a tömeggel együtt, így lőttek a negyedórás ’ kapcsolatunknak ’. Sokáig kóválygok, míg végre megtalálom a főszervezőt. Rám néz, és hevesen kezd el előttem hajlongani, hogy mekkora megtiszteltetés, hogy találkozhatunk, meg, hogy köszöni, hogy tényleg eljöttem.  - Nincs mit… - Mormogom. Egyébként már elkezdődött ez az egész, szóval igazából rám vártak. Levettem a baseball sapkámat, majd az állítmányra kisomfordáltam. Amint meglátott a tömeg, heves sikítozásba kezdett, és ez örömmel töltötte el a szívemet. Megálltam a mikrofon előtt, ami jóval magasabb volt nálam, így kénytelen voltam a saját magasságomhoz állítani. Kellett nekem ilyen kicsinek maradnom… Ez olyan bah! Megköszörültem a torkomat, és belekezdtem a beszédembe…

Ryn	Előzmény | 2012.02.23. 12:32 - #2

Néhány pimasz korai napsugárnak sikerült befurakodnia magát a leengedett redőny lemezei között megbúvó réseken. Felsóhajtva fordulok át másik oldalamra álmosan remélve hogy nyugtot hagy még egy ideig a világosság, és módom lesz tovább aludni. Jobban magamra húzom a takarót. Még egy kicsit szeretnék aludni, nem sokat csak egy nagyon kicsit. Álomba merülni újra, viszont nincs lehetőségem, mert vekkerem az éjjeliszekrényen követelőző csörgésbe kezd, így nincs mit tenni, fel kell kelnem. Miután lenyomtam a hangoskodót kicsoszogok a fürdőbe és nekilátok a szokott reggeli rutinkör elvégzésének. Zuhany, fogmosás, öltözködés. Már a ruhámat veszem, amikor eszembe jut, hogy ma van annak a tüntetésnek a napja, az állatkísérletek ellen. Órámra pillantok, oh, még bőven van időm. Talán még egy reggeli is belefér majd a helyszínre érkezve. ~~¤¤¤¤¤¤¤~~ -Eadan, elaludtál, vagy mi van?!- kérdi tőlem követelőzően a főszervező, aki mellesleg az egyik barátom. Belesóhajtok fáradtan a telefonba. Már majdnem sikerült odaérnem a gyülekezés pontra, de mégse. Ugyanis, eltérített félúton egy segítségre szoruló nénike. Szegény pára, épp a zebrán próbált átsietni nehéz szatyrokkal megpakoltan, de a lámpa ráváltott, az autósok meg türelmetlenül dudálni kezdtek. Ezért mindenképpen úgy éreztem hogy segítenem kell, és úgy is tettem. És, miközben én neki segítettem a 8.30-as busz beállt a megállójába, várt 5 percet, majd tovább haladt. Nélkülem. - Sajnálom Matty, már úton vagyok.- próbálok mentegetőzni. - De mi már nem leszünk ott Ead!- morogja eléggé mérges hangon. - Miért? Kérlek várj meg, legalább te Matt!- kérlelem, lépteimet megszaporázva- Egy 10 perc  és odaérek, esküszöm. - Nem érünk rá várni!- Matt eléggé idegesen beszél, valószínű tényleg szorítja az idő.- Eadan, ha rád várok, akkor ki kezdi el a programot, ha nem én? - Rendben, akkor menjetek nélkülem. A tüntetés helyszínén találkozunk. Rendben? - Jó, de ott legyél ám!-mondja fogcsikorgatva barátom, a vonal pedig megszakad. Most már nem rohanok, sőt meg is álltam, a járda jobb szélére húzódva, hogy elengedjek egy biciklistát. Ha ígyis-úgyis elmennek nélkülem, nincs okom rohanni. Helyette inkább megvárom a következő buszt … ~~¤¤¤¤¤¤¤~~ Késik. Miért késik mindig akkor, mikor időre megyek valahova? Aggodalmasan nézegetem telefonom kijelzőén az órát. Már vagy 15 perce itt kellene lennie, de nincs itt. Miért nincs már itt a busz? Még jó 4 percig várakozok, egyre inkább lemondóan, mikor megjelenik a fehér jármű. Megáll, én meg azonnal felkapaszkodom a lépcsőn és a jegylyukasztást követően nekilátok a helyvadászatnak. Tömve van a jármű, de nekem a végállomásig kell mennem. Ha azt végigállom, biztos nem lesz erőm utána még naphosszat gyalogolni a tömegben a transzparensek egyikét hordozva. Kiszúrok egy helyet, egy belő ülés, ablak melletti. Kívül egy fiatal férfi ücsörög, maga elé bámulva. Fura az öltözéke, olyan mintha nagy lenne neki. Szegény! Lehet nincs pénze arra hogy méretbeli ruhákat vegyen? A körülötte lévők nemigen foglalkoznak vele, pedig olyan rosszkedvűnek tűnik. Lehet, magányos?  Végülis, biztos rosszul esik neki hogy senki nem ül mellette, pedig a buszon sokan még állnak is, annyira nincs hely, mellette mégis akad egy üres. -Amm..., szia!Szabad az a hely?-kérdezem barátságos mosollyal az arcomon. Az idegen végigmér  majd  feljebb tornászva magát az ülésen utat nyit nekem hogy betudjak mászni a belső székre. Leülve megkönnyebbülten fújom ki magamat. Így már mindjárt más. -A végállomásig mész? Én igen, a térig. Tudod ott lesz az a tüntetés az állatok jogaiért…és -Ah…- morran felsóhajtva. Azt hiszem nem akar velem beszélgetni mivel újból lejjebb csúszott az ülésén szinte már tüntetőleg jelezve hogy  nem kíván társalogni. -Am….-motyogom az ajkamat rágcsálva. Olyan fura kisugárzása van a srácnak, olyan mintha védelemre szorulna. Ezért is szeretnék vele beszélgetni. Ilyen kisugárzása többnyire a kóbor kutyusoknak van, meg az elveszett vagy árva gyerekeknek van, no meg neki. -A nevem Eaden…-mutatkozom be neki hátha elárulja a nevét, és hajlandó lesz velem beszélgetni.

Ryn	Előzmény | 2012.02.23. 12:31 - #1

[9-1]