|
Témaindító hozzászólás
|
2012.02.14. 00:00 - |
 |
[11-1]
Ámulva figyelem ahogy levetkőzik.Gyönyörű,vékony testének minden porcikáját habzsolják a szemeim.Akkor eszmélek fel,amikor megérem nyakamban a fájdalmat.Ráfogok az állára és az ajkamhoz húzva csókolom meg véres száját.Ez baj,ha nem fogom vissza most magam,többé már nem fogom tudni.Nagy nehezen,de vállaira fogva eltolom magamtól.
- Kölyök vagy még.Nem kell semmi ilyesmit csinálnod.Öltözz fel és egyél! - mondom halkan,a légzésem még mindig hevesebb mint kellene.Francba muszáj lesz egy jéghideg fürdőt vennem.Lefejtem kezét a farkamról és elspurizok mellette a fürdőbe,magamra zárom az ajtót és valóban beállok a hideg tus alá. |
Sokáig csücsültem bent a szekrényben a cicámmal, nem törődtem a finom étel illattal, csak magam akartam lenni, egy nyugodt, csendes helyen. Viszont hamar ki lettem zökkentve a sötétség képzeletbeli karmai közül. Sziszegés. Az miatt van az, hogy én most kimászok innen. Odalépdelek a kígyóhoz és igen megbámulom a teremtményt. Lassan vigyorra húzom ajkaimat, ám nekem szögeznek egy lényegre törő kérdést. Nem nézek a másikra, csak a kígyót nézem, akihez közel hajolok.
Hamarosan elhátrálok onnan, el Bentől. Leveszem magamról súlyos kabátját, majd az enyémet is. Őket követi a pulcsi, majd a póló, a gatya a zokni és a boxerem.
- Mindjárt megtudod... - Suttogom kajánul mosolyogva. Láthatóan már akkor megmerevedett, mikor levettem a pulcsimat. Nem tud betelni a látványommal, látom rajta. Felfal tekintetével. Végigsimítok hasfalamon, majd kéjelegve pillogok rá. Csípőrázással libbennek közelébe, és térdelek le elé. Még nem fogom bántani, annyira.
Kibontogatom farkát, ami már félig merev. Ennyire tetszik neki a testem? Vicces. Hegyes körmeimet végighúzom hosszán, mire Ben rekedten felsóhajt. Kezembe veszem péniszét, és a hegyét megharapdálom, majd a számba veszem és szívom, harapom. Felnézek rá, ő lepillant rám. Hamar megérzem számban előváladékát. Ekkor válok el farkától. Megfordulok, de nemességét nem engedem el. Fájdalmasan rántok egyet, így kénytelen közelebb lépni hozzám.
- Játszunk... - Súgom nyakára, amibe hirtelen beleharapok, véresre harapom ki, majd gyengéden lenyalogatom a vért. |
Még mindig döbbenten bámulok fel a srácokra.Életemben először nincs kedvem bulizni.Gyors lehúzom a felsőmet,de ettől csak piros foltok terülnek szét rajta.Nem foglalkozom vele,agyamban még mindig az a kép terül szét,ahogy a srác ördögi vigyorral ül rajtam és élvezkdeve nyal bele véres köldökömbe.Nem szégyellem beismerni,eléggé felizgultam a dologra.
- Srácok most...nem alkalmas. - mondom beletúrva a hajamba.Egy fürdő jól esne.Egy jéghideg fürdő.A szoba ajtóra nézek,ahol eltűnt a fiú.Greg ráfog a pizsomámra,hogy magára irányítsa a figyelmem.
- Hé Ben,lázas vagy? - nyúl a homlokomhoz a vörös hajú srác.
- Vagy inkább elment az eszed? - kontráz rá Izashi. - hoztunk piát,te meg nem akarsz bulizni?Mi történt veled?És mi a faszom miatt vérzik a hasad?
Ajkamat rágva kezdek kutatni az agyamban valami használható kifogásért.
- Bocsi skacok,de nő van nálam,elég szégyenlős és... - kezdem,de az idióták egyből kapnak a szavamon.
- Fúú nem mondod,hogy valami szadmazo csajod van? - kérdezi Greg kajánul.
- Che,hát mondjuk úgy,hogy keményen szereti a kicsike. - mondom megjátszott vigyorral.Elégedett óóó-kal és füttyögések dobnak hozzám pár sört és végül pár jótanáccsal becsukják maguk mögött az ajtót.Még hallom ahogy kint dumálnak,de végül elhúzzák a csíkot.Egyből felpattanok,hogy a fiú után menjek a szobámba,de az ajtónál megtorpanok.A hűtőhöz lépdelek és készítek össze egy rakás kaját.Nem tudom mit szeret,ezért rakok össze gyümölcsöket,szendvicseket,édességet és egy kis narancslevet.Ezeket egy tálcára rakva viszem be neki és leülök az ágyra.Kezeimet összekulcsolom és komoly képpel bámulok a szekrényre.Egy rakás cuccom ki van dobálva,de nem különösebben érdekel.Azt várom,hogy kijöjjön.
Tudhattam volna amint megláttam,bár végülis sejtettem az elejtől.Az őrület szemeiben,az a gyilkos tekintet.Nem tudom,hogy ki ez a fiú,de az biztos:nem tisztaelméjű.
Szeretem az őrülteket,sokkal érdekesebbek mint az átlagos emberek,de nem tudhatom milyen veszélyes a srác.A rend őre vagyok,így nem tehetem meg,hogy egy gyilkost pátyolgatok.Az előbb kímélet nélkül,sőt élvezkedve szabdalta meg a bőröm,ezek szerint otthon van az ilyen témába.
Igy ücsörgök vagy 15 percig,de még mindig nem hajlandó kijönni.Sóhajtva állok fel és megkocogtatom a kígyom üvegét.Az én szépségem előcsusszan és nyelvét nyújtogatva néz rám.Végig simítok véres hasamon.Egy kis idő után mozgolódást hallok meg,a fiú kimászik a szekrényből.
- Szereted a vért? - kérdezem nyugodt hangnemben. |
Az a kígyó, milyen édes, csodálatos egy teremtmény. – Orromat nyomva az üveghez pislogok rá, s ő viszonozza pillantásomat, állja tekintetemet. Megriad a hirtelen jöttemtől, de már bizalommal kúszik vissza, közel hozzám. Orrát az én orromnak nyomja, üvegen keresztül.
Ajkaim elnyílnak, és sziszegek neki, mint kígyók nyelvén beszélő Sátán. S Ő válaszol nekem, mint hű alattvaló. Egyszerre szólunk egymáshoz, mered tekintetünk a másikéba.
- Benjaminnak hívnak, de ha… - Nem érdekel! Utálom a nevedet! – Neked mi a neved? Persze nem muszáj megmondanod… - Nem nézek oda.
- Menj a picsába – Válaszolom meg neki a kérdést, s közben egy pillanatra sem nézek fel rá. Idegesíti ez a megszólalásom. Idegesíti, hogy kedves akart lenni, mégis kudarcba fulladt mindennemű atyai pátyolgatása.
- Tessék?
- Tán süket is vagy? – Lassan emelkedek fel, s viszem tekintetem rá. Sugárzom az ellenszenvet, a gyűlöletet iránta. – Talán nem mész vissza anyádba?! – Emelem fel hangomat.
- Hé, mi a bajod? – Értetlen. Hátralép egyet, védekezésképp. Nem akar bántani, jól teszi.
- Miért vagy még itt? Azt mondtam, hogy takarodj!!! – Ordítok fel hirtelen és lökök egyet rajta. Elfutok, az ágyra kuporodom. Nem akarom látni! Hagyjon békén! Teó, Teó… Segíts! Húsomat akarja, enni, véremet inni, csontjaimmal díszíteni házát.
- Nyugodj meg, semmi baj… - Nyugtat, nyugtat és nyugtat. Én nyugodt vagyok, én nagyon is nyugodt vagyok! Oh, de még mennyire nyugodt vagyok!!
Erősen szorítva pilláimat kuporodok össze. A Vörös Királynőhöz akarok menni oltalomért! Miért hozott fel magával? Miért?
Arra kelek, hogy erős fény süt be a szobába, evvel nem kis kellemetlenséget okozva nekem. Feltápászkodok, és próbálok valami egyensúlyt felvenni, de folyton visszaestem a puha párnák ölelésébe. Ám, pár perc múltán már a nappali rejtekeit fedeztem fel. A kanapén aludt Ő.
~Most odamehetsz hozzá és felvághatod húsát, ihatsz a véréből is! ~ Sustorogta Teó, s én eleget téve mondandójának léptem Hozzá. Óvatosan húztam le a fekete takarót róla. Ocsmány pizsamáját elnézve egy darabig merengtem, hogy milyen vágásokat ejtsek bőrén.
Lassan felhúztam a felsőjét, s evvel utat engedek szemeimnek, hogy izmos hasfalát szemügyre vehessem.
- Talán ide egy… - Húzok köldöke fölé egy vonalat ujjaimmal. – A vörös nedű ráfolyik a köldökére, a kis gödröcskébe csordul. S én odahajolva nyalom ki a finomságot… - Teszem meg legutolsó mondatom mozdulatait, csak – sajnos – nincs édesség. Viszont mocorgás van, Benjamin vagy ki mocorogni kezdett erre.
Hamar csípőjére telepedve nézek le rá. Álmatagon pislákol fel, nem érti, hogy mit keresek rajta, az ágyékán, a farkán. Kéjes vigyorra húzom ajkaim, mert tudom, hogy mi következik most, az én és ő részéről is – Karomgyűrűmet köldöke fölé illesztem. Az átlagnál jóval hegyesebb és ónból készült, hanem egy sokkal jobb anyagból. Az éle sokkal hegyesebb, hogy könnyedén tudjam az emberek testét feltérképezni – most is ezt teszem. Belenyomom bőrébe a hegyét. Megpillantom az első vércseppek kibuggyanását, s ez örömmel tölt el. Lassan húzom végig ujjamat, evvel egy nem igen mély csíkot ejtve rajta. Felszisszen az érzésre, de nem állít meg. Csodálatos! De nem elég! Alig folyik valami belőle! Ide-oda kezdem húzogatni ujjam. Megrándul az érzésre, hasát behúzza, de evvel nem menekül. A pirosság csordogálni kezd a köldökébe, és én éhes szemekkel hajolok le, hogy kis ’pohárkámból ’ kiszívjam az a finomat! Ez…ez… ez… MENNYEI!
Teljesen elcsodálkozva meredek rá, a vérre, a sebre, majd arcára. Értetlennek, de nyugodtnak tűnik. Ettől összezavar adom, nem értek semmit! Miért ilyen nyugodt?! Bár, valahogy gondoltam…
Hirtelen kopogás zaja üti meg fülemet, s, mintha megcsapott volna az áram, úgy ugrok le róla, és a kanapé mögé futok. Ijedten meredek az ajtóra, ami dörömböl hangosan.
- Ben, engedj már be! Hoztunk sört a sikeres akció végett! Na, nyisd már ki az az ajtót! – Egy bohókás hang, majd hozzá helyeslő morgások. Hátrálok… emberek. Túl sok! Ezek kicsodák?
Nem érdekel, csak gyorsan befutok, magamra csapva az ajtót, pont mikor hallom, hogy bejöttek.
- Mégis, hogy jutottak be? – Hallom a kiakad hangot, majd egy nagy röhögést.
- Zen ellopta a pótkulcsot… - Vihogott fel valaki. – De miért nem nyitottál ajtót? És miért véres a hasad? Jézusom de csúnya! Ne mondod, hogy mazochista vagy! -
A hatalmas szekrényt találtam rejtekül, igaz rakás ruha van itt. Párat ki is dobáltam, mert ez az illat büdös. Váltson másik parfümt!! |
Ezek a rándulások...a sikoly...ahogy megremeg...olyan mintha dugnák,de hangomra egyből visszatér a valóságba,pedig szívesen néztem volna még e remekbeszabott gesztus kavalkádot.Ez a fiú...
Épp a kajaállományt sorolom,mikor rájövök,hogy csak az üres térnek dumálok.Meglépett volna?Nem hallottam,hogy csukódik az ajtó szóval még itt kell lennie.
Kíváncsian nézeldök körbe,hol lehet,végül a szobámba találom meg.A sötétség miatt csak a körvonalait látom,na meg gyönyörű szemeit,amik mintha egy egész más világba bámulnának.Feloltom a gyenge fényű kislámpát,hogy némi fény költözzön a hálóba,megvilágítva a sötétebb citromsárga falakat,fekete bútorokat és a hatalmas ütésálló terráriumot mögöttem.Beck érdeklődve csúszik ki sziklája egyik repedéséből.Félhomályban sötétbarna pikkejei egész feketének tűnnek,kivéve a hasánál ahol sárga apró pikkejek csillognak.A fiú hunyorítva kapja el tekintetét a hirtelen jött fényforrás miatt,majd mikor megszokta,hogy nem teljes fény uralkodik nagy szemekkel bámul rám.Nem is rám...hanem a kígyómra.Mintha megbabonázták volna.Talán tetszik?
Nem sok ember van aki szimpátiát érez a több mint egy méteres kígyóm iránt.Ezért szeretem annyira Becket,olyan akár egy ketrecbezárt gyilkos.Mindenki tudja,hogy nem árt míg az üveg mögött van,mégis rettegnek tőle,ez a természetes félelem az ami nálam nincs meg.Sokkal jobban érdekel mi rejhet a gyilkos lény valója mögött.Egy harapás elég ahoz,hogy kimúljak,mégis nem egyszer simítottam végig pikkejes fején...olyan izgató játszani a tűzzel.
Ujjamat hullámszerűen mozgatom a terrárium előtt,kígyóm pedig mozgatni kezdi felemelt fejét,a fiú ugyanígy mozgatja a buksiját.
- Becknek hívják,egy orvvadásztól zsákmányoltam el pár éve.- mondom halkan,elégedett mosollyal. - Kispikkelyű tajpán a világ legerősebb mérgű szárazföldi kígyója.
Egy pillanatra nézek el és a fekete hajú kissrác már mellettem is terem,orrát neki nyomja az üvegfalnak én is megfordulok,de szemem sarkából őt figyelem.Beck kicsit megrémül a hirtelen mozgásra és hátrébb csúszik,de apró fekete szemeit továbbra sem veszi le a fiúról.Tényleg,vajon hogy hívják a srácot?
- Benjaminnak hívnak,de ha akarsz nyugodtan hívj csak Bennek.Neked mi a neved?Persze nem muszály megmondanod... |
- Szia – Köszön, de én pillantásra sem méltatom. Hagyjon békén! Nem érdekel semmi vele kapcsolatban! De, ez a barom mégis leül, előttem húzza lábait törökülésbe. Nem zavar a kosz? Mert engem igen, ahogy a Te ocsmány jelenléted is!
- Fázol? – Rá pillantok. Tétován bólintok neki. Az a kedves mosoly… nem értem. Ne mosolyogjon! Vagy, de! Mosolyogjon! Késsel olyan szép ívet tudnék húzni arca vonalára, szájától fel a halántékáig, hogy folyton mosolyogni fog! Hihi! Igen-igen! Ez jó!
Remegő bal kezem kést akar fogni, remegő jobb kezem hajába akar tépni. Érezni akarom vérét számban, biztosan finom! Fel akarom darabolni, apró kis darabokra, de fejét meghagyni és egy karóra húzni! Igen-igen! Hihi! Oda való ez a mosolygós feje!!
Elfogadom a kabátot, miközben felülök kicsit. A cica érdeklődbe nézelődik, hogy mi történt. Megsimogatom buksiját, majd magam köré csavarom azt a hatalmas kabátot. De meleg! - Simítom arcom a bundás kabátra. Nem köszönöm meg, mert én kértem, hanem önkéntesen adta oda nekem. Vessen magára!
- Van otthonod? – Bombáz újabb idegesítő kérdéssel. Megrázom a fejemet. Mit akar még tőlem? Meredten bámul rám, kísértetien hasonlít valakire, akit én jól ismerek. Ő is ilyen meredten mért fel, s nem hitt szemeinek. A tekintete evvel a mamlasszal megegyezik.
- Jöhetsz hozzám. – Veti fel nagy mosolyogva, mintha olyan nagydolgot mondott volna. Nem válaszolok, még csak rá se hederítek. Engem hagyjon békén! Nem megyek vele sehová! Vagy azt akarja, hogy szépséget varázsoljak belőle? Önként vállalkozik rá? Teó, képzeld, önként akarja! De, ebben nincs semmi izgalmas nemde?
~ Menj vele. Ad ételt, lefürödhetsz. És ágyban aludhatsz. Ha rá támad, akkor megvédelek! Nyugodj meg drága kisbabám… Semmi baj! Én itt vagyok neked! ~ Tudom, Teó, tudom. Te mindig itt vagy velem! Nagyon szeretlek! Imádlak!
Hirtelen emelkedek fel a talajtól, teljesen megriadva, kapok pulcsijába.
- Nyugodj meg, semmi baj… Elviszlek hozzám. Nem foglak bántani, ígérem – Az a biztató mosoly, belerajzolódik elmémbe. Elindulunk. Végig a karjaiban visz, egy kicsit sem enged szorításából, és ez megrémiszt.
Nem sokáig megyünk, de végig gyalog, nem szállunk fel közlekedési járműre. Hamarosan egy nagyobb, több szintes épületbe megy be, karjaiban velem. A liftet használva felfelé vesszük az irányt. Nem szól hozzám, talán jobb is. Talán néz, talán tudomást sem szerez rólam, talán megakar ölni, talán megakar erőszakolni, talán csak pátyolgatni akar… de biztosan bántani fog. A lift kinyílik és egy kis folyosón suhanunk végig. Egy fehér ajtó előtt vacakol a kulcsokkal, de hamar bejutunk.
- Na itthon vagyunk… - Hallom hangján, hogy vigyorog. Az egész lakás az ő illatától bűzlik. Nem finom ez a parfüm, árt a szaglásomnak. Teó, miért keveredtem én ilyen helyre?! A te hibád! Nem bírom elviselni ezt az átható bűzt, amit terjeszt magából!
~ Azt mondod? Szerintem meg imádod! Lélegezd be ezt a finomat, válj eggyé vele! Ezt fogod érezni a vér édessége mellett, mikor húsába mártod magad! ~ Oh, milyen igazad van! Hihi!
Szemeimet hunyom le, miként érzem, két kezem vörösre festetődik. Elfulladt állatias nyögések sorozata ébreszt bennem kíméletlen sóvárgást. Vágytól kábultan maszatolom szét a pirosságot hófehér bőrömön. Kezeit már erőtlenebbül rángatja, már alig van benne élet. Zavaró! Nem könyörög, mint a többi Kosz. Némán beletörődve mered plafonra, míg meg nem pillantja csupasz testemet. Vágyakozóan nyalja le ajkairól vérét. Azt hiszi, hogy felajánlom magam neki, hogy megkaphassa a testem. De téved. Ó, még mennyire! A testem csakis az enyém! Nem adom senkinek!
~ Érinteni akarlak Babám ~ Teó türelmetlen, mit tűrök. Kíméletlenül tesz magáévá, mit hangos síkkantással véleményezek.
Szétmarcangol. Kitölt belülről. Falja testem. Szívja vérem. Élvezem. Hagyom neki.
- Minden rendben? – Hoz vissza a jelenben egy hang. Értetlenül pislogok fel megzavarómra, ki nyugtalan tekintettel fürkészi arcomat. Leültet a fekete nagy kanapéjára.
- Mit szeretnél enni? – Hátat fordít nekem és megy el. Szemügyre vehetem hátul is. Széles hát, hosszú lábak. A fenekébe meg pont bele illik egy karó. Élvezni? Biztosan. Üvöltene a fájdalomtól, s én elélveznék a hangja hallatára.
A lakás luxus. Minden szép tiszta, minden a helyén van. Sehol egy vércsepp, vagy egy pisztoly. Ilyen egy rendőr lakása? Förtelmes.
- Van itthon… - Sorolni kezdi azt a temérdek kaját, mit úgysem fogok megenni. A cica kibújik a kabátokból és felfedező útra indul. Követem.
Nagy ablakok a hálószobában, az éjjeli színek besütnek azokon. A hatalmas francia ágy kényelmesnek tűnik, ezértis fekszek be oda, a cica mellé, aki magamhoz ölelek.
Miért vagy itt? |
Milyen gyönyörű srác.Ilyesztő,de csodálatos.Szívesen megkóstolgatnám,vagy pátyolgatnám,én az ártaltan,de kedves rendőrbácsi,de előbb még jöhet a fejmosás.
- Nem tehetek róla! Én megmondtam, hogy mit csináljanak, de VALAKI hősködött, MEGINT! - vicsorog rám Akio.Mérhetetlen düh látszik az arcán,szerintem legszívvesebben itt helyben nekem ugrana,ha nem lenne ez szabályba ütköző és nem tudná,hogy darabokra szedném.
- Héj! Így egyszerűbb volt! - mormogom.
- AZT HISZED EZ VALAMI JÁTÉK?!ÚGY ÉRZED RÁD NEM VONATKOZNAK A SZABÁLYOK?MIT GONDOLSZ KI VAGY TE?AZT HITTED ATTÓL,HOGY A GETTÓBÓL JÖTTÉL NEM VONATKOZNAK RÁD A TÖRVÉNYEK?! - köpi a szavakat egyre vörösödő képembe.Megfeletkezem a kissrácról,pedig meg akartam tudni a nevét,és Akio ruhájára kapva nyomom fel a mentő autóra.Erősen nekilököm és fogaim kivillantva nézek vele farkasszemet.
- Most fogd be a pofádat,te kis féreg,vagy én vágok mosolyt a képedre! - sziszegem mély hangon.Kemény fickó,de ettől még ő is megrémül.Nem sűrűn fenyegetek meg másokat,legtöbbször higgadtan viselkedem,mert félek attól,ha elönti agyam az adrenalin rossz dolgokat teszek.Nagyon rosszakat.Kevés dologgal lehet felbaszni az agyam,de nem bírom ha a származásomat gyalulják!Lehet nincs fényes előéletem,de mai napig
tisztességesebben viselkedem mint ez a drogos seggfej.Többiek mögémgyűlnek és megpróbálnak leszedni róla.Nyugtatgatnak és lefejtik fehéredő ujjaimat,amik időközben Akio nyakára fonódtak.Hátrarángatnak és többen is belecsimpaszkodnak megfeszülő izmaimba.Felettesem köhögve ér földet.Remegő ujjait genyegetően rámemeli,de nem szól semmit.Feltápászkodik,leporolja magát és dühödten elmegy.Követem a példáját,nem foglalkozom haverjaim együttérző szavaival egyszerűen lelépek.
Mikor már jó pár utcányira kerültem,bosszúsan elfintorodom.Basszus,a fiú!Francba még a nevét se tudom!Na nembaj biztos bevitték az őrse tanunak.Előkapom a mobilom miközben elérek a kocsimig,megtámaszkodom rajta míg felcsörgetem a kis szöszi titkárnőt a
központban.Kicsöng.
- Hallóóóó?Kiveel beszééleeek? - nyújtja el a szavakat,mintha nemtudná ki lenne a vonal végén.Felkuncogok.
- Drága Mirane,itt az egyetlen és utánozhatatlan férfi,ki érted a nap minden percében. - dorombolom a nyájas szavakat.Nem látom,de el tudom képzelni ahogy ajkait rágycsálva elpirul szemüvege mögött.Nagy melleit
kinyomja és olyan átható pillantással bámul,hogy...fúú szóval a hangomtól szétnyílik a lába.Tudja ő is,hogy csak röpke kalandokra kell,de mivel gyakran keresem fel,ha segítségre,vagy infókra van szükségem,nagyon
reménykedik abban,hogy komolyan is érdeklődni fogok iránta.Hiú ábránd,de meghagyom ebben.Sok hasznom származik a mi kis röpke kapcsolatunkból.
- Óóó Benjamin,ne bókolj!Most haragszom rád! - mondja tettetett duzzogással.
- Na és miért kisszívem? - kérdezek vissza.
- Mert már hetek óta rám se csöriztél.Mindíg csak akkor hívsz,ha akrsz valamit. - köti az ebet ahoz a bizonyos karóhoz.
- Hát tudod édes,sok a munka... - kezdeném,de kelletlen ciccegésére elnevetem magam. - jólvan!Az utóbbi időben szétbuliztam az agyam.
- Ahh legalább,most megmondod az igazat.És mit szeretnél?Talán lejátszanál egy jó kis ágypartit,vagy az Akioval történt összezörrenésed miatt várható bűntetésed érdekelne?
- Heh...te mindig előbb tudsz mindent mint én,igaz e? - mondom elismerően,de el is fancsalodom.Lehet most túl lőttem a célon.
- Hallok ezt-azt....Beni,ugye tudod,hogy ezt most nagyon elcseszted? - itt hümmögök egyet - Akio akarják megbűntetni a magánakciód miatt,ős pedig megpróbál kipaterolni.Az előléphetésnek búcsút mondhatsz
egyenlőre,sőt talán át is helyeznek!
Nagyot sóhajtok.
- Ki fognak rugni? - térek a lényegre.Pillanatnyi csönd,de végül megszólal.
- Baszott mázlid,hogy a többiek mind a te pártodat fogják és,hogy nem kúrtad el az akciót.Nem,nem most ezt egyenlőre megúsztad,de egy időre kényszer szabadságra küldenek.
- Értem. - mondom komolyan majd felnevetek. - nézd meg!Megmentem az embereket és mit kapok érte?Átérzem supermen helyzetét.Lehet én is maszkot húzok legközelebb a képemre és kívülre veszem föl a gagyát.
- Ajj Ben,te olyan hülye vagy! - kuncog jóízűen. - na de most leteszem,ígyis el vagyok maradva a papírmunkával.Vigyázz magadra és el ne felejts hívni!
- Ha lelkipásztorra lesz szükségem tárcsázlak.Jaa és ő még valami.Nem tudod,hogy az egyik túsznak mi a neve,egy kissrác,fekete haj,hófehér bőr....
- Lelépett mielőtt bevihették volna kihallgatni.
- Őő...okés,akkor viszont hallásra cuni! - mondom,de már le is tette.
Sóhajtva ülök be a verdámba,beindítom,de észreveszek egy kis cetlit kívülre aggasztva.Leveszem.Bírság,amiért mozgássérült parkolóba állatam be.Unott képpel gyűröm össze és hajítom ki az ablakon.
Hazaérve ledobálom magamról a szerelést és letusolok.Be kéne vinni a központba,de most nincs kedven szarakodni.Majd egyszer.Nemsoká csörög is a telóm,hogy értesítsenek 2 hétre szabadságot adtak ki számomra.Köszike,puszika,hogy kapnátok be a farkam.Kényelmes cuccba öltözöm és felveszek egy jó,vastag kabátot.Hideg van odakint.Most pedig irány nyomozni a bűn után!Szabad időmben,ha nincs semmi elfoglaltságom az utcákat járom és stricik,drogbárók,gyilkosok és mindenféle bűnözők után kutatok.
Több órányi keresgélés után csak pár idióta kölyökbe botlok bele akik felhigított drogot árulnak az utcán.Ahh a mai este igen unalmasan telik.A kiscsávó jár a fejemben.Mitől ijedt meg,hogy lelépett?Remélem nem esett semmi baja.Végül lecaptatok az egyik aluljáróba,ha már nem üldözhetem a bűnt legalább egy kis pénzt adhatok a csöveseknek.
Ilyen helyeken csak úgy hemzsegnek a hajléktalanok,főleg most,hogy ilyen vérfagyasztó hideg van az utcákon.Azokban rohadt hajléktalan szállókon,pedig messze annyi hely sincs amennyi kéne.Nem sajnálom a pénzt,ha valaki piára vagy drogokra költi az az ő baja,én megteszek mindent,hogy ezek a szerencsétlenek kissé jobban érezék magukat.Tudom milyen szar ez,voltam én is ilyen helyzetben és nem kívánom senkinek.
Ahogy körülnézek megakad a szemem valamin,egy fekete hajzuhatagon,hófehér bőrön és egy furcsán csillogó szempáron.Azonnal elkapja tekintetét rólam.Ekkora mázlim is csak nekem lehet!Lassú léptekkel megyek oda,de még mindig nem akar rám nézni.Mi az talán ilyesztő vagyok?
- Szia. - köszönök neki.Szia?Ennyire futja a nagy szókészletemből?Komolyan?Kicsit tétovázom mert,nem úgy tűnik mint aki kommunikálni akar,de nem hagyom magam lerázni.Nem akarsz figyelni rám?Akkor megvárom,míg rámnézel!Levágódom a földre és törökülöésbe zárom hosszú lábaimat.Nem különösebben zavar a kosz. - fázol?
Ekkor rámpillant.Kedves,nyugodt mosollyal nézek rá,nem akarom megijeszteni,nem vagyok én valami perverz,zaklató!
Bólint egyet.Lehúzom magamról a vaskos kabátot és felé nyújtom.Nem akarja elfogadni,de nem veszem vissza,akkor is neki fogom adni.Én nem fázom,vagyis nem annyira,szerencsémre rétegesen öltöztem fel. - fogadd el.Nem a legmenőbb,de cudar hideget mond a hétvégére.
Végül beleegyezően veszi át a meleg anyagot és magaköré csavarja.Hehe,nem vagyok valami nagydarab,de neki még így is hatalmas. |
folyt.
*Visszapottyanok a helyemre. Táskámat combomra rakom, az asztal alá rejtem, görcsösen, kifehéredett ujjakkal szorítom.
~ Nyugiii, semmi baj. Nem lesz baj~ hallom meg Teó hangját. Teó!! Drága Teó! Mit csináljak? Vagy vagy csináljak valamit? Nem, nem szabad. Ülök itt, iszom a finom tejecskét! Ugye, ugye Teó?
~ Miért félsz? Ne félj kisbabám! ~ Babusgat. Gyengéden simít bele fekete tincseimbe, jóleső borzongást kiváltva belőlem. Milyen kedves! Szemeim lehunyom, átadom magam a simogatásnak. Csodálatos vagy Teó!
~ Te erősebb vagy, és itt vagyok neked én is. Én mindentől megvédelek pici babám! ~ Hátulról ölel át. Megnyugodva simulok karjaiba.
Igen, igen. Én simán megölhetném? Mondjuk, ha levágnám az egyik ujjperecét, majd bal főlét. Hasába marnék késemmel. A vér fröcsögne, a rémült kis éttermet megtölteni a sikolyok tengere. Mily bámulatos! Ahogy a vörösség befedi arcomat, ahogy bőrömön folyik végig! Ez HIHETETLEN!! Még! Többet akarok! Érezni akarom félelemtől remegő testét magam alatt, ahogy vergődik kezeim között kínjában. A látványa, a látványa lesz a legcsodálatosabb! Könyörögne a kegyelemért! De, én megoltalmazom, felrovóm bűnei alól, kegyelmet adok neki. Megkegyelmezem e rideg világtól.
Az orgazmust akarok, de nem kapok, mert hangos ricsaj töri meg álmodozásom, érzéki vágyaim kiteljesedését. Szívem hevesen kezd kalimpálni, ahogy látom kicsorduló vérét annak a pöffedt fasznak. Ám, azt nem is teszem vele, hanem egy golyó, mi pisztolyból lövellt ki. Ez már nem jó! Tehát itt vannak azok az emberek, akik ártani akarnak nekem, akik a legjobban akarnak bántani! Nézem, ahogy az a magas kommandós – azt hiszem – leteperi a megbolondult férfit, és kikiabál a barátinak, így sokan jönnek be. A többi megfélemlített embert kimenekítik.
Nagy szemekkel meredek arra a férfira, aki hozzám közeledik, az aki a bolondot elfogta. Felém jön! Mit csináljak?! Mit csináljak?! Bántani akar?! Mert mert ne bántson! Félek!
- Gyere, nem lesz semmi baj! Már nincs mitől félned, kiviszlek innen! – lehúzva maszkját kedvesen rám mosolyog. Ne tedd!! Hagyj békén! Ne érj hozzám!!
Hosszú karjait kinyújtva hagyja, hogy majd én csusszanjak oda, a két izmos karja közé. Megteszem. Reszketve simulok ölelésébe. Lassan felemel, semmi hirtelen mozdulat. Meredten bámulom továbbra is, nem engedek pillantásaimból, mikkel őt bombázom. De, nem érzi magát zavarban, teljesen nyugodt, talán egy kicsit izgatott. Kivisz onnan, a tejemet ott hagyja! De, a tejem! – Pillantok vissza az italomra. Ő is visszanéz, és visszamegyünk! De jó! A poharat kezeimbe adja, és összeér ujjaink hegye. Milyen meleg bőre van! De… de engedj már el!
Kisétál velem. Ott egy mentő autó, oda visz engem is, ahogy a többi ember a másik embereket.
- Egy kisebb sokkot kaphatott, de szerintem nincs komolyabb baja… - Hangja mély, érzékien búgó. Az orvos bólogat, és rám pillant, viszont én még mindig a férfit nézem, aki viszonozza, állja szemeim látványát.
- Ewon bizonyára már elmenekült… Túl nagy felhajtást csaptak! Megijedhetett és gyorsan eliszkolt. Így is nagy trauma érhette, hogy közvetlen mellette lövöldözött egy férfi! – Ez a hang… Ez a hang… Ez az az a doki!! A doki! El kell mennem! Gyorsan! Nehogy meglásson!
- Nem tehetek róla! Én megmondtam, hogy mit csináljanak, de VALAKI hősködött, MEGINT! – Markáns, szigorú hang rivallt rá az engem tartó férfira.
- Héj! Így egyszerűbb volt! – Mormogta, miközben két lábra tett. Gyors veszekedésbe kezdtek. Az orvos, aki engem keresett, most más merre jár. Tökéletes alkalom, hogy eltűnjek. Senki nem figyel rám. Én egy feketeség vagyok, egy olyan szürkeség, akit nem vesznek észre.
Éjszaka.
Borzasztóan fúj a szél. Nagyon is fázok, még Teó ölelése sem melegít. Kénytelen vagyok meghúzni magam. Voltaképpen undorom az aluljáróktól, mert sok büdös jöttment, szállás nélküli terpeszkedik sörrel a kezében ott. Most sincs másképp. A leprásoktól a legmesszebb foglalok helyett. Lábaimat felhúzom, teljesen összekuporodva fekszek el a saras talajon. Pf.
- Miau… - Halk nyávogás, és egy cica mászik be kabátomba. Hagyom neki. Begombolom kabátomat, fejecskéjét kidugja arcomhoz, nyakamba fúrja kis pofiját.
Körbetekintek, hogy van-e valami fenyegető számomra. És van! Ó, Jézusom! Ez a mai rendőr, aki karjaiba vitt! Komótosan battyogott le a lépcsőkön. Meleg kabátot viselt, jó bundásat, mégis elegánst. Tekintetünk találkozott – gyorsan hunyom le szememet és jobban összehúzom magam. Remélem nem vett észre, nagyon remélem, hogy nem! |
A Hold lágyan szeretgeti meg fényével a véres bőrt, mint édesanya gyermeke arcát. A fiatalasszony utolsó elnyűtt lélegzetvétele álmosságot hoz az eddig sikolyoktól hangosodott szobára. Egyhangúság költözik vissza, és az eddig élvezet odavész. A nő meghalt. Végleg távozott, sok-sok kín után, és igazán megérdemelte az a halált. Oltalmat kapott én általam, s mily csodás groteszk lett belőle! A fehér lepedő vérben ázva, rajta a középkorú hölgy, benne pedig a kisded, kit kiszabadítottam eme undormány ketrecéből. Igaz, nem élte meg, de nem baj. Kiszabadítottam a fogságból! Repülj kis cinege! – Dobom magasra a madárkámat, de amaz nem repül, hanem gyorsan lepuffan a márványpadlóra, ahol láthatom gyönyörű arcomat. Na, de miért nem repülsz? Azt akarom, hogy szárnyalj te csicsergő! Tényleg, miért nem dalolsz nekem? Dalolj hát, had nyugodjon lelkem édes hangod ölelésében!
Meg sem mozdul. Két lábacskája alig látszik, fejecskéje teljesen el van torzulva. Sosem érsz fel az én szépségemhez, tudd meg! Te ronda mocsok, kit megkegyelmeztem s kiemeltem a sötétség hideg bugyraiból, így hálálod meg?!
- Semmirekellő! – Csattan lábbelim kicsinyke testén. Megérdemli, hogy jól széttiporjam, hogy kikacagjam! A föld alá süllyesztem a porszemet, helyette a lényem emelkedik ki, még magasabbra.
Az ajtó előtt álldogálva, esetlenül dülöngélve egyik lábamról a másikra nézem a festői szépséget, mi elém tárul. Sokkal szebb, mint holmi havas-hegyestáj, amit minden magazinba láthatunk, szinte kiszúrja szemünket az a szűzi fehérség, a hegyek ártatlansága. De, a hegyek láncok. Két hegy közé beszorulva, egy börtönbe kerülvén mit csinálnál? Butaság minden! Felzaklat, hacsak a fehérség vesz körül! Ha fehér, akkor legyen rajta mocskos vörös is. A meleg vér szépen issza be magát a hó alá, megfertőzve a büntetlen szépséget
"A kopár és lakatlan földön
A Vörös Királynőhöz vezető úton…"
Hatalmas épületek, mint Mount Everest emelkedik felém, s a frusztráló érzés egyre csak nő, s nő. Irritál az ilyen hely, de ez az az út, mit nekem jelöltek, min végig kell haladnom, hogy elérjek célom felé. Mindent az üresség tölt be, a penész szaga gyomorforgató, miként egyre terjed a levegőben. Félig lebontott falak, kilakoltatott családok volt otthona. Mily gyötrelmes, nemde? A szomorúság az arcukon semmi azokhoz az arcokhoz képest, kiket megszeretgetek, kiket oltalmam alá vonok.
Megyek a Vörös Királynő karjaiba, az gátlások felszabadító mámorba. Utolsó lépteimet rohanva teszem, nehogy becsapják orrom előtt a vaskapukat! S még épp időben érek oda, még időben csusszanok be a két ajtó közötti résen, hogy elérjek a Vörös Királynő Birodalmába.
- Miért vagy ennyire machiavellisztikus? - Jön a hátborzongató lény, ki leharapta fejemet még, s így lettem én az, aki vagyok. Ledobja magát a kopott kanapéra, mellém, megtartván tisztes távolságot, hiszen én, ki bosszút esküdött, visszahánytatom vele fejem, s visszatéve nyakamra, leharapom az övét.
- Hangok – Válaszolom nyugodtan, túlságosan is letargikus állapotomban talált meg, a Szörny. Fejét hátravetve, harsányan felröhög, köpköd esztelen közben. Vaskos ujjaival fogja a sörös üveg nyakát, már-már összeroppantja, annyira, de annyira szorongatja, Védi hű barátját, ha már nincs neki senkije, ennek a Szörnynek. Kitaszított Isten kreált förmedvény, mégis mellette ülök, pedig én megvetem, pokolra kívánom. Viszont a Vörös Királynőt bizalommal követi mindenhova, ocsmány talpnyaló.
Több szó nem esett köztünk, mert nem akartam! Fintorogva szagolom be büdös alkohol szagát. A hányinger gondolata röpdös bennem, ahogy az inger gyomromban.
Az épület régi gótikus beütésű, nagy kedvence az ide járóknak. A kiszolgálás tökéletesen alkalmazkodott a vevők igényeihez, a drogok tiszták, vagy kevertek, lényegtelen. Az érzés felszabadító, mikor e helyre belépsz. Megszabadulsz a problémák soraitól, mikben elveszel. Csodás nem? Mikor az erős piát lassú kortyonként iszogatod, szétmarva evvel torkodat. Betépsz, beszívsz… Kefélni akarsz, és kefélsz is. A legszebb Birodalom a Vörös Királynő birodalma. Itt kárhozol el s éledsz újjá egy új emberként, s innen kilépve visszazuhansz az első nap sugaraival a porba, miből kiemelkedtél, még ha csak egy pillanatra is.
"… Nem csoda, hogy a jelmezeink
Arról álmodnak, hogy híresek lesznek.
A fák az udvaron
Vérrel festettek
Szóval én meghallottam.
Felakasztja a fejetleneket
Fejjel lefelé, hogy kiszipolyozza őket."
Bódultan haladok végig egy úton, egy kanyargóson. A drog még ott lüktet ereimben, keveredik a véremmel. A hatása már rég elmúlt, ez már az utója. A fejem hasogat, a végtagjaim fájnak, főleg az ujjbegyeim. Hova menjek? Valami lepukkant helyre, nem? Ott, ahol nincsenek sokan. A sokaság megfullaszt, a kevésség megrémiszt.
A választás, és a betérés egy szegényes étteremen esik. Öten vannak bent, velem együtt hatan. A pultos hosszas bíbelődés után rám pillant, méreget először, ízlelget látványomat, és hamarosan látom szemeiben a csillogást, a gúnyosságot. Végigsétálok a fehér, kórház beütésű padlón, a legvégében lévő eldugott asztalhoz trappolok. Emelt talpúm csak úgy csattan a hideg kővön, s evvel magamra vonom a figyelmet egy pillanatra. Jön a pultos.
- Mit kérsz? – Nyájas hangja árt a fülemnek. Idegesítő kéjenc vigyora fokozza bennem a félelmet. Mit akar tőlem? Elpillantva – fejemet lehajtva - motyogom vissza a választ:
- Kiwit és csokit…
- Ez egy egyszerű kis szarkupac, nem pedig a hét csillagos étterem – Förmed rám. Összerezzenek. Miért bánt?
- Tejet… egy pohár tejet… - Makogom suttogva, mire a pultos csak morogva tűnt el mellőlem. De miért? Miért viselkedik velem így? Nem is ártottam neki!
Kihozza a poharat, benne a fincsi tejet, de szinte odalöki nekem. Hangosan csapja le a faasztalra, olyan hirtelen, hogy megijedek. Rémülten tekintek fel, de Ő már nincs is itt.
Magamhoz húzom csontos ujjaim végével, épphogy érintve a langyos műanyagot. Szóval a benne lévő tej nem hideg? MENJEN A PICSÁBA!! – Haragudóm meg. Már állnék fel, hogy vérét ontsam ennek a mihaszna életléptelen senkiházinak, de valaki megelőz…
Hirtelen, a semmiből borul fel távolabbról egy asztal és a tartalma – kapom oda fejemet. Nálam jóval magasabb, enyhén hájas férfi kezd el ordibálni, hogy ő nem fizet, és pénzt akar, meg aranyat és gyémántot. Szánalmas, de ekkor veszi elő a fegyverét.
Szemeim kitágulnak, ijedten toporgok egyhelyben.
- Mindenki üljön vissza a helyére!! – Ordít, üvölt. De, miért?? MIÉRT?! Én nem csináltam semmit! Én nem akarok itt lenni!! Engem akar megölni?! Vagy… mit akar? Nekem nincs semmim!
Visszapottyanok a helyemre. Táskámat combomra rakom, az asztal alá rejtem, görcsösen, kifehéredett ujjakkal szorítom.
~ Nyugiii, semmi b |
- ..elsőnek megvárjuk,hogy akar e tárgyalni.Négy túsz van bent,de a lövöldözések miatt veszélyt jelent a környékbeli emberekre is.A zsaruk lezárták a terepet szóval szabad az út. - magyaráz a szakaszvezetőnk Akio,előtte egy papíron az étterem egész tervrajza.
Kussban zötykölődünk hatan egy bevetési autóban állig felfegyverkezve.Gőzöm sincs minek kellünk ennyien ide.Írtó mód unatkozom,de legalább társaságban vagyok.Hátradőlve hallgatom a rizsát,majd a főnök végez a pofázással és normális stílusra vált.
- az elmebeteg fasz teljesen körülzárta magát és aranyat meg gyémántot követel,lövöldöz összevissza.Nyugis akciót akarok,tehát csináljátok azt amit mondtam,nem akarok magán akciót!Ha megint hősködni akartok szólni fogok a főnöknek és cseszhetitek a fizetésemelést! - ez persze nekem szól,de nem különösebben érdekel.Ez olyan meló amit nem lehet előre megtervezni,ahogy jön úgy pattan.Most lehet,hogy Akio dirigál,de a terepen mindig én vagyok a főnök.A társaim az én utásításaimat követik és bennem bíznak meg.Annyi a különbség,hogy kevesebb pénzt kapok mint Akio,mégis én viszem vásárra a bőröm.
Tekintetem elkalandozik a tervrajzra.Az étterem neve Punchi.
- Hehe akkor most behatolunk a Punciba? - kérdezem vigyorogva.Megfáradt fejrázások és feszült ciccegések.Miiiééért nincs senkinek kedve baromkodni?
Megáll az autó mi pedig sorra kiszálunk.A zsaruk elkerítették a részt,de a bámészkodók nagy tömegét nem tudják eltüntetni,pedig nem biztonságos a terep.A rendőrfőnök hangosítón keresztül dumálnak a bent lévő ordítozó hapshioz.Az ablakokhoz bútorok sorban felhalmozva,ezért alig lehet belátni.Kiadom az utasítást,hogy vágják le a villanyokat,ha eddig nem akart egyeszkedni a hapsi,ezután,se fog.Nem találom szükségesnek,de Akio egy mesterlövészt és állít a szemben lévő emeletesházba.
- Hé főnök. - kezdem. - van egy ötletem.Mi lenne ha..
- Nem!Nem vagyok kíváncsi az ötletedre!Majd én tudom,hogy mit fogunk csinálni! - vág a szavamba mogorván - meg ne próbálj magánakciózni,Ben! - trappol el mellőlem,hogy beszéljen a rendőrökkel.
A kurva anyád!Visszamegyek a csapatomhoz.
- Figyuzzatok fiúk! - mondom sunyi mosollyal. - foglaljátok le a főnököt,amíg leszerelem az őrült hapsit,okés?
- De Ben!Hallottad mit mondot Akio.Ezért baszott dühös lesz! - mondja Ichi,de arcán izgatott vigyor ül,ahogy a többiekén is.
- Dumáltassátok a hapsit,addig bemegyek az étterembe és csöndben elntézem a dolgot. - felemelem az öklöm erre a többiek is és összecsapjuk. - a viszont látásra!
Felmászok a tetőre,óvatosan,halkan.Egészen addig a részig ahol a hátsó konyhának kell lenni.Leszedegetem a cserepeket,négyzet alakban kivágok egy darabot a mennyezetből.Hála a mai gyenge építésű házaknak!Csimpaszkodva ugrok le.Sötét van.Résnyire nyitom az ajtót és kikukucskálok.Az ablakon beszűrődő kis holdfény épp elég ahoz,hogy tisztán lássam a férfi körvonalát és a földön fekvő túszokat.A koma vadul kiabál kifelé,fegyverével összevisszí hadonászik.
- ROHADJATOK MEG!PÉNZT AKAROK!ARANYAT!AUTÓKAT!HOZASSANAK EGY KOCSIT AMIVEL LELÉPHETEK,KÜLÖNBEN KICSINÁLOM A TÚSZOKAT!NEM IS...INKÁBB EGY KIBASZOTT HELIKOPTERT AKAROK! - órdítja nyáladzva a hapsi.Az ilyen őrülteket nem szeretem.Semmi kifinomultság,semmi fantasztikus,zavart elme.Simán csak pánik és félelem az élettől.
Jól van.Felemelem a pisztolyom és a fickóra célzom.Elsőnek a fejére,de meggondolom magam.Egy pillanatra leereszti a kezét és az elzárt ablakokhoz lép,kifelé hallgatózik,fegyveres kezét kissé leereszti.Ekkor lépek én mozgásba.Tökéletes pontossággal lövök a tenyerére,amitől az ő ujja is megszorul és lő egyet.A golyója gellertkap és a padlóról visszaverődve hasít a lábába.Felordít és összegörnyedve esik össze.Kivágódom a konyhából és ráugrom a hapsira,közben fegyverét messzire elrugom.Kezeit hátrahúzom és megbilincselem,közben jól össze is vérezem magam.Lábammal és kezemmel leszorítim a rángatózó és szitkozódó testét.Van benne löket,az biztos!
- FIÚK,JÖHETTEK!ELFOGTAM! - kiálltok ki és pár másodperc búlva már be is rugják az ajtót,felborítva az előtte álló székeket.Átveszik tőlem az őrült férfit és kirángatják az épületből.A remegő túszokat egyenként visszük ki.
Odasétálok egy fiúhoz.Egy hátizsákot szorongat az asztal alatt és nagy szemekkel figyel engem.Milyen kis cuki pofija van!Elájulok!Szegény kölyök,remélem nem esett baja!Leguggolok hozzá.Lehúzom a maszkomat és rámosolygok,kinyújtom felé hosszú karjaim.
- Gyere,nem lesz semmi baj!Már nincs mitől félned,kiviszlek innen! - búgom mély hangomon. |
|
[11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
