|
Témaindító hozzászólás
|
2012.02.07. 19:53 - |
 |
[80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
~könyörgöm ne szólj hozzám, főleg ne ilyen hangon~ gondoltam magamba és a szabad kezemet a számra tapasztottam, így kicsi tompítottam a hangot, de messziről az őr hangosan nevetni kezdett.
-Csaknem kéjes nyögések hangja? A két tesó dugna? Háháháá...bátyó megkapta kurvának az öccsét...-mondta az őr gúnyosan nevetve, miközbe fel s alá járkált és a cellák rácsain húzta végig a botját. Féltem hogy mit fog tenni Kei, mert ezt mondta az őr. ~ide fog jönni hozzám? jézusom, ne jöjjön...főleg ne most...pedig nem is voltam olyan hangos hogy hallott meg? franc, ez a hely visszhangzik mi?~ gondoltam magamba mérgesen. |
Hallom hogy nyöszörög. Rosszul lenne netán? Furcsák ezek a hangok, nem tudok velük igazán mit kezdeni, így rákérfezek
-Shin, rosszul vagy?- aggodalmaskodom felülve felé pillantva. Látom hgy összegubózódva hever oldalán hogy ne lássam az arcát A válla rezdükéseiből lejön hogy mozog a keze. Most vagy erős fajdalmai vannak és a fájó pinton matat vele, vagy, .... áhh nem, ő nem olyan aki ilyen kis benttölött idő után nekiesik magának. Bár ki tudja, mostanában olyan minth anem is ismerném őt, pedig a tulajdon ikrem ... |
~Fenébe, nem tudok lenyugodni kénytelen leszek könnyíteni magamon máshogy~ gondoltam magamba és benyúltam a nadrágomba, hogy segítsek magamon. De ez azzal járt hogy elkezdtem sóhajtozni, majd összeszorított szájjal halkan nyögni. Igyekeztem visszafogni minden hangot, nehogy ide jöjjön Kei, mert az eléggé ciki lenne ha meglátna így. De nem igen jártam sikerrel hangom akaratlanul is visszhangzott ezen falak között. |
Megint elmenekül tőlem. Felszusszanva tekintek utána. Nemtudom mi lelte. Leheveredm én is az ágyamra és a plafont kezdem stísölni. Úgy odamennék hozzá, átölelném és aludnék vele együtt mént régen, de félek rossz néven venné, hiszen olyan kis távolságtartó lett .. |
Nyomorgatástól észbe kaptam, mikor szólásra akartam nyitni a szám. ~nem tehetem tönkre a testvér képet, amit rólam gondol...az kegyetlenség lenne~ gondoltam magamba és halványan elmosolyodtam, eljátszva ezzel hogy jobban vagyok.
-Nem fogok bőgni...-mondtam kissé durcásan. Annyira gyenge még nem vagyok, csak testileg. Sőt lelkileg nagyon is erős vagyok hogy ennyire jól birom a közelségét, bár őszintén kezdtem érezni hogy ágaskodom lent. ~a franc hogy még szűz vagyok~ gondoltam magamba, mert már az érintése felhúzott, ezért elkaptam a fejem tőle és visszamásztam az ágyba hátatfordítva neki és kicsit összegömbölyödve hogy ne vegye észre az ágaskodó barátom. |
-Nem lessz baj tesó! Amíg bennt vagy vigyázom rád ígérem!-mondom neki hoyg megnyugrassam, mivel csak ennek tudom felfogni a viselkedését. Fél szegény, de hát miért ne félne... oda minden jövője, csak mert én kinyírtam valakit véletlen.
-Nehogy nekem bőgjél hallod!- kuncogom játékosan majd elengedem az ölelésből és tenyerembe fogva arcát összenyomorgatom, ahoyg régen is tettem gyerekkorunkba.
|
Láttam hogy közeledik hozzám Kei, ezért is akartam én eltávolodni, de hamarabb ért mellém és ölelt át. Nos ez olyan volt számomra mintha egy villám futott volna végig a testemen. Már attól teljesen kikészülök ha hozzám ér. Igyekeztem elrejteni az arcom hogy ne lássa meg mennyire vörös vagyok. Igaz ritkán mutatom ki az érzelmem vagyis igyekszem ritkán kimutatni, de ilyen helyen csak ő van nekem. Talán ez az oka annak hogy akaratom ellenére mutatom ki és mondom ki amit érzek. Bár valószínűleg ő csak testvéri szeretetre gondol, míg én nem.
-Kei...-suttogtam halkan a nevét és viszonoztam az ölelését gyengéden, bár nem akartam sokáig vele időzni mert féltem hogy a testem fura mód fog reagálni már a közelségére is. Vagyis ágaskodni fog a kis barátom. |
Hallom mit motyog. Erre megkönnyebbülök és elmosolyodom. Hagyom még pár percig, aztán megfordulva átülök mellé és magamhoz ölelem.
-Végre, csak hogy kimondtad- beletúrok puha hajába és élvezettel cirógatom meg a buksiját. Olyan kis elveszett szegényke. Kettőnk közül ő a gyengébb, ezért is kell nekem vigyáznom rá. |
Elveszem a fejemről a kezeimet, így más a jobb kezemmel öleltem át a balt és néztem oldalra. Volt egy olyan érzésem hogy butaságokra fog gondolni ha nem mondok semmit. Ismerem már ennyire, ezért kénytelen voltam kipréselni valamit a számon.
-Én...sz...sz...szeretlek...nii-sama...-mondtam neki, de eléggé halkan szinte suttogtam, ezért lehet hogy a kaparászása elnyomta a hangomat, de nem akartam megismételni, túlságosan zavarba voltam hogy még egyszer kimondjam. Nem tudtam már irányítani magam, ezért eléggé el is vörösödött az arcom attól hogy kimondtam ezt a pár szót. |
Nemszól semmit, erre felsóhajtok. A halgatás felér egy igennel... nemde? Legjobb lessz ha békén hagyom, mégha meg is szakad ettől a szívem. A rácsot kaparászom hogy valami színt vígyek a némaságba, bár nincs kellemes hangja a vasnak mikor körmöm karistolja.
Csönd, hosszú néma nehéz csönd. Ez ül közöttünk, távolságot formálva, ez az ami elzár engem testvérem elméjétől és fonja körül őt hoyg ne érhessem el. Shin, Hiányzol! Kérlek bocsáss meg, ha nem is most, majd... majd egyszer! |
Visszaigazítottam magamon a ruhát és leültem a földre, úgy mint mikor bevágtak ebbe a cellába. Nem tudom mit mondjak neki, két érzem között vergődöm. ~félek szeretni őt....félek hogy megutál amiért nem testvérként szeretem hanem többként~ gondoltam magamra és a fejemre szorítottam a kezem és lehajtottam. Tényleg nem tudtam mi tévő legyek. ~mondjam hogy nem, mert én szeretlek? igent se válaszolhatok de nemet se~ vaciláltam magamba. ~hogy kérdezhetsz olyat hogy nem szeretlek? az a baj hogy túlságosan is szeretlek~ gondoltam, de továbbra se szólaltam meg, bár látszódott az arcomon hogy belül valami nagyon gyötör. |
-Miért viselkedsz velem így tesó? Talán nem szeretsz már?-kérdezem tőle halkan mikor felé sandítok és szemem elé tárul mit követtek el ellene
-Emlékszel még?Ha elestél az utcán akkor is mindíg hozzám jöttél oda, nem anyuhoz , hog yelmond mi történt, pedig énmég segíteni sem tudtam neked.... most meg, megse szólalsz! Shin mond, Gyűlölsz te engem? -Kérezem kifelebe bámulva újra. Nem akarom látni a szenvtelen arcát. Mintha pengét forgatna a szívembe tekintetével. Inkább kifele lesek, és várom a válaszát. Remélem nem azt feleli majd hogy "igen"... |
Rémes volt látni hogy így odament a rácsokhoz és lerogyott előttük. Úgy éreztem megszakad a szívem hogy így látom, de mégse mutattam ki érzelmet, csak felhúztam a felsőt mindkét kezemet, így rendesen látszódtak a lila és vörös foltjaim, majd a nadrágot is lehúztam a combomig, de szerencsére azon az oldalon ütött meg ahol nincs tetoválásom. Így azt nem láthatta meg Kei, de a lilás sárga ütés nyomot igen. Sóhajtottam egyet ezzel is jelezve hogy nézzen ide, de én csak elfordítottam a fejem. Szégyeltem hogy így nézek ki, hogy nem tudom megvédeni magam, hogy nem vagyok olyan erős mint Kei. ~nem tudom meddig birom még játszani az érzelemmentest...túl hosszú ideje van már bennem minden~ gondoltam magamba. |
Rögtön látom hogy nincsenrendben így felpattanva odasietek hozzá és finoman megfogva a kezét akarnám megvizsálni de makacs mód kitépi mancsomból a kacsóját.
-SHIN!-Morranok fel mérgesen. Miért ilyen makacs, miért cisnálja ezt?!- Mi történ.. ki bántott? Az egyik rab volt?-kérdezem tőle de nem válaszol csak eltekint rólam. Miért büntet engem? Leszegem a fejemet és lassan felállok az ágya mellől majd a rácsokhoz sétálva lerogyok elöttük. kezeimet kilógatom a cellán kívülre. Úgy viselkedik mitha nem is ismerne... pedig én vagyok az aki vigyáz rá, aki meghallgatja. Most mégsem kér a társaságomból. Tiszteletben kell tartanom, bármennyire is ingerel vagy fáj. De akkor is, tudni akarom mi játszódik le benne! |
Az eddig lehúnyt szememet most Keire emeltem, ezzel is jelezve hogy figyelek rá. Kicsit feltámaszkodtam, hogy jobban lássam, de bár ne tettem volna. Így a súlyom mind a kezemre és a fájó lábamra nehezdett. Bár nem akartam kimutatni most mégis kénytelen voltam fájdalmamba összeszorítani az egyik szemem és fel is szisszentem, ezért visszadőltem az ágyba.
-Tudom...és figyelek...-mondtam neki röviden és tömören a válaszom arra amit mondott nekem az imént. ~cheh remélem nem figyelt annyira hogy kiszúrja a reakcióm arra hogy megmozdultam...bár őt ismerve tuti látta és most agyon fog aggódni hogy mim fáj...hah~ |
Értetlenül nézem ahogy kikerül és eldől az ágyon. Nagyon rosszul esik a viselkedése, de nemteszem szóvá csak visszamegyek a saját ágyamra és onnan nézem őt. Kiskorunkban ha szomorú volt mindíg hozzám jött oda hoyg megvígasztaljam.Most meg egyre távolabb sodródik tőlem. Lehet hogy ő is azon a véleményen van mint mindenki más? Hogy egy mocskos gyilkos vagyok? Undorodik tőlem? Pedig én nagyon szeretem őt, és nagyon fáj a távolság amit kettőnk közé preparál.
-Shin! Gyűlölsz engem? Baleset volt!-mondom neki már sokadszorra.Nem tudok kiigazodni a saját testvéremen, nem létezik- Shin! Idefigyelsz! |
~Nagyon szeretem őt...ezért se tudhatja meg mit érzek...végén megutálna~ gondoltam magamba, ezért öszeszorítottam a kezem majd elütöttem Keitáét és felkeltem magamtól, aztán odamentem az ágyhoz ami az övével szembe volt és lefeküdtem rá. Egyszerűen figyelmen kívűl hagytam a kérdéseket, amiket rögtön hozzám intézett. Legszívesebben sírnék örömömbe, hogy vele lehetek, de nem engedhetem hogy az érzelmeim irányítsanak. ~ugyan mit számít egy ilyen helyen ha bántanak? itt mindig ez megy...és valahogy mindig engem találnak meg...nem elég hogya kezem fáj amiért idelökött...mikor kitépett a cellámból akkor is jól megráncigált, úgyhogy a csuklóm is fáj...de persze az őröknek mindig feljebb áll...ezért a lábamra is rávert egyet a bottal hogy siessek...de nem mondhatom el ezt, mert bekattansz Kei~ gondoltam magamba és a kezeimet a tarkómra tettem és igyekeztem nem kimutatni hogy mennyire fájnak azok. |
Szétrúgtam a falat a cella sarkában tehetetlen dühömben. Shint elvitték tőlem és ez az aggodalom már-már őrjítő. A rácsba kapaszkodva üvöltöm el magamar, tesómat hívva, erre csak őrök érkeznek hogy elnémítsanak. A szitkokra fel sem veszem amiket rámszórnak, de a verést nem igen csipázom. Ez így megy pár napig, amíg le nem nyugszom, ahogy ők mondanák, akkor visszakapom Shint.
Durván lökik le a kőre, mire felpattanva vadállat módjára felfújom magam és bőszülten indulok a rács felé,de ekkorra már eltűnik az őt.
-Shin.- nyújtom felé a kezemet hogy felsegíthessem. Összeszorul a torkom, mivel miattam került ide, csak is miattam. ha akkor nem durran el az agyam, akkor most nem hűsölne velem. Egy valami nyugtat, hogy neki van még esélye szabadulni....
-Bántottak? Hozzádértek?-kezdem faggatni. Tekintete jégsaptüskeként hatol mellkasomba. Miért néz így rám? |
Eddigi csodálatos életem hihetetlenül gyorsan megváltozott. Eddig mindig Keitával voltam és volt munkám is. Tök jól meg voltunk. Erre jött ez a szörnyű baleset és minket itéltek el, pedig látták rajtam a sérülés nyomokat, de ezt mind a testvéremre kenték. Ahelyett hogy ártatlannak vallottam volna magam, börtönbe mentem Keitával. Nem akartam egyedül lenni, nélküle nem hiszem hogy tudnék élni. Szörnyen szenvedtem mert az első héten direkt külön cellába raktak minket. De a hét végén egy őr kiráncigált a cellámból és durván vezetett a testvérem felé. Kinyitotta az ajtót és egyszerűen bedobott mellé. Tudom hogy nem Kei hibája hogy a model meghalt én mégis valamiért akaratlanul is haragszom rá, ezért is viselkedem úgy most mintha nem lenne velem egy cellába senki. Ahogy bevágott a rácsokat ránk zárta és nevetve elment. Én egy ideig még a földön voltam mert a kezemre estem így az eléggé megfájdult majd felültem, bár kicsit lányosan és érzelemmentes pillantást vetettem a testvéremre. |
[80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
